
Előfordulhat áramkimaradás az Európai Unióban télen az energiaválság és Oroszország Ukrajna elleni háborújának következtében - mondta az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja egy keddi német lapinterjúban.
2022. október 04., 16:042022. október 04., 16:04
Janez Lenarcic a Madsack médiacsoporthoz tartozó regionális lapok közös szerkesztőségének (RediaktionsNetzwerk Deutschland - RND) elmondta, hogy a koronavírus-világjárványnak az az egyik tanulsága, hogy nem akkor kell elkezdeni a válságkezelést, amikor beüt a krízis, ezért a bizottság igyekszik előre jelezni a jövőbeli válságokat.
Ebben "meglehetősen sikeresek voltunk, hiszen már a háború előtt felkészültünk a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris veszélyhelyzetekre", amit az is jelez, hogy az EU ötmillió kálium-jódid tablettát tudott adományozni Ukrajnának a veszélyeztetett atomerőművek körüli lakosság ellátására - fejtette ki a pártoktól független szlovén szakember.
Arra a kérdésre, hogy szükség lehet-e az EU polgári védelmi mechanizmusának beindítására az energiaválság miatt, azt mondta, hogy ez "nagyon is lehetséges", és a bizottság már dolgozik is a műveletek előkészítésén, méghozzá két lehetséges "forgatókönyv" alapján.
Az egyik lehetséges eset, hogy csak egy vagy néhány tagállamot érint egy kisebb esemény, például áramkimaradás. Ekkor a társállamok a bizottság közreműködésével láthatják el a segítségre szoruló országot áramtermelő berendezésekkel, ahogyan a természeti katasztrófák esetén.
A másik lehetséges eset, hogy egyszerre sok ország kerül szorult helyzetbe, és így nem marad elég erő egymás megsegítésére. Ebben az esetben a bizottság a saját vészhelyzeti készleteinek mozgósításával képes lenne kielégíteni az igényeket - fejtette ki Janez Lenarcic.
Szerinte az uniós bürokrácia nem menne a gyorsaság rovására. Ezt mutatja, hogy 2021 végén egyszerre, ugyanazon a napon támogatták generátorokkal és üzemanyaggal a földrengéssel sújtott Horvátországot és Szlovéniát, ahol hóvihar rongálta meg az elektromos hálózatot. Voltak olyan esetek is, amikor több napon vagy héten keresztül nyújtott segítséget Brüsszel az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül, így például az idén nyáron a németországi Harz-hegységben kitört erdőtüzek elleni küzdelemhez tűzoltó repülőgépeket biztosítottak, amelyeket több százszor vetettek be a német hatóságok támogatására - mondta az uniós biztos.
(forrás: MTI, fotó: pixabay.com)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!