Újraválasztották az elnöki tisztségbe Biró Zsoltot

Újraválasztották Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán szombaton.

Székely Hírmondó

2017. február 13., 00:112017. február 13., 00:11

Újraválasztották Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán szombaton.

Biró Zsolt egyedüli jelölt volt a tisztségre, nyolcvan támogató és hét ellenszavazattal nyerte el az újabb, négy évre szóló mandátumot. Kongresszusi beszédében ahhoz kért felhatalmazást a küldöttektől, hogy az erdélyi magyar politikai párbeszéd mélyítésén és bővítésén dolgozzon, és ebbe mindenkit bevonjon, „aki erre készen áll”. Úgy vélte: az eddigi eszköztelenségéből kilépő pártnak az lesz a feladata, hogy a 15 polgármestere által vezetett településeken javítsa az emberek életkörülményeit, a bukaresti parlamenti jelenléte által pedig hozzájáruljon a romániai magyar érdekképviselet hatékonyságának növeléséhez és a román-magyar kapcsolatok javításához. Meglátása szerint az MPP hatékony eszköz lehet abban, hogy több mint negyedszázad után Romániában is lezáruljon a posztkommunizmus kora, hogy „a 89 előtti rendőrállamból és a jelenlegi ügyészállamból az ország végre jogállammá váljon”.

„Az RMDSZ-nek azt ígérjük, hogy miként a politikai versenyben, úgy a politikai együttműködésben is mindig kiszámíthatóak leszünk. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arra számíthat részünkről, hogy nem fogjuk elkövetni velük szemben azokat a hibákat, amelyeket ők követtek el az MPP-vel szemben” – fogalmazott Biró Zsolt. A kongresszus megválasztotta a párt öt alelnökét, és az alapszabály módosításával létrehozta az országos választmányt, amelyben az elnök és az alelnökök mellett a párt színeiben megválasztott polgármesterek és a megyei szervezetek elnökei kaptak helyet. Az országos tanács posztumusz vasakarat díjjal tüntette ki a két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Márton Zoltánt, a párt volt alelnökét, a Maros megyei Makfalva volt polgármesterét.

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a kongresszuson úgy fogalmazott: Magyarország keze ki van nyújtva Románia felé, és a magyar-szlovák, valamint a magyar-szerb kapcsolatok kedvező alakulása azt jelzi, hogy a magyar-román kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik.

„A magyarság és a románság egymásra utalt. A két országnak együtt kell működnie. Nemcsak azért, mert (Románia) Magyarország egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere, hanem azért, mert másfélmillió magyar él itt. (...) Megértük azt, hogy szlovák és cseh katonák védik a magyar határt, megértük azt, hogy Milosevic Szerbiájában megvalósult a magyar kulturális autonómia. Ma Magyarország a legnagyobb támogatója annak, hogy Szerbia bekerüljön az Európai Unióba. A mi kezünk Románia felé is ki van nyújtva” – jelentette ki Semjén Zsolt. Hozzátette: látni kell azonban azt, hogy a jelenlegi kiélezett romániai belpolitikai helyzetben egyesek újra magyarellenes retorikával próbálják elfedni a gondokat. Úgy vélte, a romániai korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) a magyar önkormányzati vezetők ellen, valamint magyar iskolák ügyében indított eljárásaival szemben nem sikerült megtalálni a megfelelően hatékony védekezést. Semjén szerint a romániai jogállamiságot egyaránt fenyegeti a korrupció és a korrupcióellenes harccal való visszaélés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust