Újrakezdhetik az edzéseket

A sportolóknak is számos nehézséget hozó év nem kímélte a kézdivásárhelyi cselgáncsozókat sem, akik több mint féléves kényszerszünet után térhetnek vissza az edzőterembe.

Bartha Zsófia

2020. szeptember 18., 00:242020. szeptember 18., 00:24

Több mint féléves kényszerszünet után újra közös felkészülést tarthatnak a küzdősportok képviselői, egy új kormányrendelet ugyanis eltörölte az eddigi korlátozásokat. Ionuț Stroe miniszter bejelentése szerint a küzdősportok –cselgáncs, birkózás, vagy ökölvívás – újrakezdhetik a tevékenységüket. „Miután a határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben, közleményben részletezzük majd, hogy a sportolók milyen körülmények között végezhetik tevékenységüket” – írta a tárcavezető.

Veres László, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub cselgáncs-szakosztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, nehéz időszakon vannak túl, a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások következtében nem végezhették megszokott tevékenységüket. „A nyári vakáció beköszöntéig online felületre költöztettük az edzéseket, majd a nyári szünet után párnapos edzőtábort szerveztünk Hargitafürdőn. De már nagyon várjuk, hogy újrakezdjük a teremben végezhető normális edzéseket, mivel küzdősportról van szó, nem lehet sokáig fizikai kontaktus nélkül készülni” – közölte lapunkkal.

Az edzéseket tehát elkezdhetik, viszont egyelőre nem tudják, milyen versenyeket fognak megszervezni. Jelen állás szerint jövő hétvégén Brassóban tartanák a felnőtt országos bajnokságot, amelyek az NMSK színeit a sepsiszentgyörgyi Balogh Hanna képviselné, aki az utánpótlás válogatott tagjaként a nyarat az izvorani-i olimpiai központban edzette végig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés