Újra Kézdivásárhelyen látható A testőr!

Január 4-én ismét Kézdivásárhelyen látható az Udvartér Színház első saját produkciója, Molnár Ferenc A testőr című darabja: 19 órától a Vigadó Művelődési Központ nagytermébe várják a közönséget.

Székely Hírmondó

2024. január 03., 10:292024. január 03., 10:29

Molnár Ferenc mindent tudott a szerelemről. Ismerte a kémiáját, melyből hol új életet, hol meg halálos kórt kevert ki a dramaturgiai kémialaborjában. Olyan könnyedséggel bánik a szavakkal és beszélteti szereplőit, hogy a mindenkori közönség azonnal részese lesz a játéknak, melynek csak a legördülő függöny vethet véget. És mindazt, ami a gong és az előadásvégi taps között történik a színpadon, túlzás nélkül, nevezhetjük Életnek. Nincs ez másképp A testőr című darabjában sem. A Színész mint férj mindent feltesz egy lapra, amikor a szakmáját hívja segítségül, hogy visszaszerezze elvesztettnek hitt feleségét, a Színésznőt. Bárki kerülhet hasonló helyzetbe. A dolog pikantériáját az adja, hogy a férjet és a feleséget a kölcsönös szereteten kívül a színház iránti elkötelezettségük is összeköti. Szakmájukban mindketten ünnepelt művészek. A terv sikeressége éppen ezért erősen kétséges.

Meddig vagyunk hajlandók elmenni, hogy visszaszerezzük a szerelmünket?

Hányan vállaljuk, hogy közben gyerekesek, rögeszmések, érzelmileg túlfűtöttek, nevetségesek, megalázottak, gyengék, kétségbeesettek, győztesek és/vagy vesztesek leszünk?

Én menthetetlenül Molnár Ferenc-rajongó vagyok. „Engem ebből már kigyógyítani nem lehet...” (Molnár Ferenc: A testőr) - KÁNYÁDI SZILÁRD

Szereposztás:
A SZÍNÉSZ • MIHÁLY JÁNOS
A SZÍNÉSZNŐ • ELEK ÁGOTA
A KRITIKUS • KISS LÁSZLÓ
A MAMA • GECSE NOÉMI

Hangtechnika:
SZABÓ NORBERT
Fénytechnika:
SZABÓ HUNOR
Színpadtechnika:
TÓTH LÁSZLÓ • DOMBAI ATTILA • POPOV SÁNDOR

Arculat/Plakát:
HODGYAI ISTVÁN (Hotdog)

Audio/Video:
NAGY SZABOLCS

Fotó:
SZEGETI ABIGÉL

Produkciós asszisztens:
SZIGETHY KATALIN • SZEGETI ABIGÉL • FARKAS IMOLA SZABÓ RITA • JAKABOS KATALIN • TUZSON ERZSÉBET FEKETE MAGDOLNA
Ügyelő:
BANGYÁN RÉKA

Produkciós vezető:
LUNG LÁSZLÓ ZSOLT

DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: BAKCSI KATA
RENDEZŐ: KÁNYÁDI SZILÁRD

AZ INTÉZMÉNY FENNTARTÓJA:
» KÉZDIVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALA
FŐTÁMOGATÓ:
» KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust