Újabb sertéspestises eseteket észleltek Kovászna megyében: az erdőkben talált vaddisznótetemek száma elérte az utóbbi két hónapban a 20-at - közölte pénteken a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság.
2019. november 15., 13:252019. november 15., 13:25
Sikó Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője arról számolt be, hogy az első négy vaddisznótetemet, amelyeknél később beigazolódott az afrikai sertéspestis gyanúja, október 24-én találták Bardóc, illetve Magyarhermány közelében. Ezt követően további 16 tetemet találtak, de ebből 13 alkalmatlan volt a laboratóriumi vizsgálatok elvégzésére, mert erősen oszlásnak indultak. A maradványokat a szabályzatnak megfelelően elásták, a többi tetemet laboratóriumba szállították.
A szakember azt is elmondta, hogy év elejétől kezdve 359 házi sertéstetemet vizsgáltattak meg, ezek közül hét esetben igazolódott be az afrikai sertéspestis gyanúja. Kettő a sepsiszentgyörgyi Örkő negyedből származott, egy Sepsikőröspatakról és négy Nagyajtáról.
A vaddisznók közül 1166-ot vadászat során ejtettek el és vizsgáltattak be, de 21 elhullott állatot is találtak. A 21 tetem közül négy bizonyult fertőzöttnek, három még vizsgálat alatt van, a többi nem volt alkalmas laboratóriumi elemzésre. Bodos közelében is találtak egy tetemet, de mint kiderült, nem sertéspestis okozta vesztét - részletezte Sikó-Barabási Sándor.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!