
Kelemen Hunor újabb elnöki mandátumra pályázik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) élén - tájékoztatott internetes oldalán a Krónika napilap.
2018. december 17., 14:232018. december 17., 14:23
Az RMDSZ elnöke egy hétfői kolozsvári sajtóbeszélgetésen jelentette be szándékát. Elmondta: nem volt egyértelmű, hogy elindul a harmadik elnöki mandátumáért, viszont részben az RMDSZ-es kollégáival folytatott beszélgetései során arra a következtetésre jutott, hogy van benne elegendő erő, tudás és tapasztalat a folytatáshoz.
"Nem vagyok az az ember, akinek nincsenek dilemmái, az is megfordult a fejemben, hogy (...) ennyi idő elteltével talán elérkezett az idő a változásra a szövetségen belül. Végül a folytatás mellett döntöttem. Azt mérlegeltem, hogy az érdekképviselet nyerjen" - jelentette ki a magyar újságírókkal folytatott háttérbeszélgetésen.
Kérdésre válaszolva a szövetségi elnök elmondta, ha rajta múlik, Porcsalmi Bálint ügyvezető elnökkel közösen folytatja az RMDSZ irányítását.
Az RMDSZ február 22-23-án Kolozsváron tartja 14. tisztújító kongresszusát. Kelemen Hunor esetleges kihívóinak január 8-ig kell megpályázniuk a tisztséget.
Kelemen Hunor 2011 februárja óta irányítja az RMDSZ-t. A szövetség élén Markó Bélát váltotta.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!