Újabb miniszterjelöltek kinevezését kérte az államfőtől Viorica Dăncilă miniszterelnök

Újabb négy miniszterjelölt kinevezését kérte Klaus Johannis államfőtől hétfőn Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnök

Székely Hírmondó

2019. augusztus 27., 10:002019. augusztus 27., 10:00

A belügyi és oktatási tárca élén várható volt a váltás, mivel ezt a két minisztériumot - a korábbi tárcavezetők lemondatása, illetve leváltása miatt - ideiglenes mandátummal vezette a két megbízott kormánytag. A Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Dăncilă azzal okozott meglepetést, hogy a kormányátalakítást a júniusban kinevezett Ana Birchall igazságügyi miniszter lecserélésére is fel akarja használni, amihez pénteken a pártvezetés hozzájárulását is megszerezte.

Az igazságügyi tárca élére Dana Gârbovan kolozsvári bírót javasolta a miniszterelnök. Dăncilă azt állította: nincs mit Birchall szemére vetnie, de olyan független szakembert akar az igazságügyi miniszteri tisztségbe juttatni, aki belülről ismeri a rendszer működését. Gârbovan szerinte rendelkezik a szükséges tapasztalattal, és nagy tiszteletnek örvend a bírák és ügyészek körében.

Garbovan az általa alapított Romániai Bírák Országos Szövetsége" (UNJR) elnevezésű civil szervezet elnöke, kinevezése reményében pedig lemondott a bírói karrierről, amellyel a miniszteri tisztség összeférhetetlen.

Az UNJR azon szakmai szervezetek közé tartozott, amelyekkel a sokat bírált igazságügyi törvények módosítását előkészítő parlamenti különbizottság rendszeresen konzultált. Gârbovan a legtöbb esetben a szociálliberális kormánytöbbség álláspontját támogató érvekkel lépett a nyilvánosság elé, miközben a bírák és ügyészek hivatalos szakmai szervezete, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) - amelyet az alkotmány az igazságszolgáltatás függetlenségének őreként határoz meg - a legtöbb esetben bírálta a koalíció igazságügyi törvénymódosításait.

Az ellenzéki sajtó szerint Birchallnak az volt a "bűne", hogy - a tinigyilkosságok nyomán kialakult közfelháborodás közepette - az elítéltek feltételes szabadlábra helyezésének feltételeit szigorító intézkedést kezdeményezett, ami nemcsak az erőszakos bűncselekmények elkövetőire vonatkozott volna, hanem a korrupcióért jogerősen elmarasztalt politikusok szabadulását is nehezítette volna.

A belügyminisztérium élére a miniszteri tisztséget jelenleg ideiglenesen betöltő Mihai Fifor stratégiai partnerségekért felelős kormányfőhelyettest jelöli a PSD, a gazdasági ügyekben illetékes miniszterelnök-helyettesi posztra pedig Iulian Iancut javasolják. Az oktatási miniszteri tisztséget Șerban Valeca szenátorra bíznák.

A PSD végrehajtó bizottságának döntése értelmében Ana Birchall visszatérhetne a stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettesi tisztségbe, amelyet korábban is ő töltött be.

Az új közigazgatási kódex szerint az államfő most már nem halogathatja a döntést: tíz napon belül válaszolnia kell a kormányfőnek, egy miniszterjelölt kinevezését pedig csak egyetlen alkalommal utasíthatja el.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés