
Aggasztónak találom, hogy Romániában növekedni látszik a „hivatásos feljelentők” száma – fogalmazott Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke.
2017. augusztus 09., 00:442017. augusztus 09., 00:44
Aggasztónak találom, hogy Romániában növekedni látszik a „hivatásos feljelentők” száma – fogalmazott Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke.
Az RMDSZ színekben megbízáshoz jutott képviselő a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevet viselő, „álcivil” szervezetet is a hivatásos feljelentők közé sorolja.
Kulcsár-Terza emlékeztet: júniusban őt fenyegette meg a szervezet, mert azt nyilatkozta, hogy 2018 a „gyász éve” lesz az erdélyi magyarságnak, legutóbb Kelemen Hunortól, az RMDSZ szövetségi elnökétől vonnák meg a román állampolgárságot, mert azt mondta, hogy „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”.
– Visszautasítom a magyarellenesség újabb megnyilvánulását, és szolidaritásomat fejezem ki Kelemen Hunorral. Az állampolgárság nem vonható vissza olyan személytől, aki azt születés révén szerezte meg, de ha az erdélyi magyarság jogsérelmeinek következményeként megfogalmazott véleményéért bárkit is az állampolgárság megvonásával sújtanának, akkor én magam is felajánlom, hogy lemondok román állampolgárságomról – szögezte le.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!