
Habár már január óta belakták a kicsik az új óvodát Kovásznán, a hivatalos átadóra csak tegnap délelőtt került sor. A Piliske utcai intézmény a magyar kormány támogatásával épült, egy bölcsődés és három napközis csoport kapott benne helyet. Az ünnepséget a gyermekek előadása színesítette.
2022. szeptember 13., 00:052022. szeptember 13., 00:05
A z óvoda udvarán Balogh Zoltán kézdi-orbaiszéki esperes köszöntötte az egybegyűlteket tegnap délelőtt. Beszédében röviden felidézte, hogyan valósult meg az álmuk, és épült fel az óvoda a református egyházkerület Piliske utcai területén. Mint mondta, 2017-ben vetődött fel egy új intézmény építése, akkor egyeztettek ft. Kató Bélával, az erdélyi református egyházkerület püspökével és a város vezetőségével.
– Akkor indult be Magyarország kormányának óvodafejlesztési programja is, ami kiterjedt az egész Kárpát-medencére, így Erdélyre is. A mi helybéli óhajunk, vágyunk találkozott azzal, amit Magyarország kormánya és az erdélyi egyházkerület gondolt a jövő tekintetében – idézte fel az esperes. Hozzátette, megható összefogásnak köszönhető az, hogy a gyermekek belakhatják az épületet, és élvezhetik annak megannyi előnyét, felszereltségét.
– A politikai vezetés és az egyházak intézményei arra valók, hogy segítséget nyújtsanak a szülőknek abbéli elhatározásukban, hogy gyermekeiket miként szeretnék felnevelni. Természetesen egyedül, otthon nem lehet ezt megtenni. Intézmények keretében lehet csak a nyelvet, a kultúrát, a hagyományainkat ápolni, ott alakul ki az identitásunk – hangoztatta beszédében ft. Kató Béla püspök.
Gyerő József polgármester Kovászna lakosainak köszönetét tolmácsolta a magyar kormánynak, az erdélyi református egyházkerületnek, Balogh Zoltán esperesnek, valamint mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy létrejöjjön az épület.
– Pár hónappal ezelőtt örömmel győződhettem meg személyesen is, mint lakta be és töltötte meg önfeledt gyermekzsibongás az épület és az udvar minden zegzugát. A befektetett munka eredményeit a gyermekek nyugtázzák, ők hasznosítsák – emelte ki az elöljáró.
Benedek Ildikó intézményigazgató felszólalásában arról is vallott, hogy 2020-ban mennyire szkeptikusan állt a hírhez, miszerint új óvoda épül a városban.
– Gondoltam: már kezdett itt épülni ez meg az, reménykedünk, de hiába. És láss csodát! Mint a gomba, úgy nőtt ki a földből az új óvoda épülete – fejezte ki háláját mindenkinek, aki tett a csoda eléréséért.
Elmesélte, honnan és hová költözött a fürdővárosi óvoda az évek során, hogyan választódtak külön a csoportok tömbházlakásokba és az iskola földszintjére. Mint mondta, a régi szülészet épületében minden remekül ment addig, amíg csak napi négy órát kellett a gyermekekkel foglalkozni. Azonban egyre inkább megnőtt a lakosok igénye a napközi és a bölcsődei csoportok irányába, ezeket pedig nem tudták gördülékenyen biztosítani addig, amíg az újonnan felépült óvodába be nem költöztek.
Fotó: Kiss Gábor
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!