Pályázati szakasz előtt áll a baróti kórház új épületszárnyának projektje, amely négy kórházi osztály számára nyújtana új, felszerelt teret.
2024. március 20., 08:392024. március 20., 08:39
Körülbelül 25 ezer személynek biztosít egészségügyi szolgáltatást a baróti kórház, amely jelenleg is számos fejlesztés előtt áll: az udvar és a közművek is felújításra várnak, folyamatban van a kibővített járóbeteg-rendelő kialakítása, valamint az évek óta tervezett új épületszárny tervének megvalósíthatósági tanulmányát is aktualizálják. Az egészségügyi intézmény jelentős fejlődésen ment át az elmúlt 14 esztendőben, hiszen 2010-ben súlyos orvoshiánnyal küzdött, mára már összesen 21 állandó és bedolgozó szakorvos áll a betegek rendelkezésére. Váncza Gabriella kórházmenedzser szerint továbbra is szükség volna gyermekgyógyászra, neonatológusra és altatóorvosra, de közel sem olyan súlyos a helyzet, ahogy évekkel ezelőtt volt.
A kórház új épületszárnyának ötlete három évvel ezelőtt született meg, 2021-ben elő is készítették a megvalósíthatósági tanulmányt, bár akkor nem volt pályázati kiírás. „Most folyik a pénzügyi és műszaki aktualizálás, mert közben változtak a feltételek, de amikor nyílik a pályázat, reméljük, hogy készen leszünk” – nyilatkozta megkeresésünkre Benedek Huszár János, Barót polgármestere. Kihangsúlyozta, hogy még folyamatban van az előkészítés, dolgozik rajta a tervezőcsapat, de vélhetőleg 15 millió eurós beruházásnak néznek elébe. Az előzetes tervek szerint az uniós forrásból kivitelezendő projekt keretében az új épületszárny a sebészeti, intenzív, szülészet-nőgyógyászat és újszülött osztály számára biztosítana helyet, ugyanakkor felszerelést is a teljeskörű ellátáshoz, többek között laboratóriumot és gyógyszertárat.
Közelebb áll a megvalósításhoz a régóta tervezett, kibővítésre kerülő járóbeteg-rendelő, amelyre legtöbb 4 millió euró támogatást szerezhetnek egy április végéig leadandó pályázat révén. Ezzel kapcsolatban a városvezető ismertette, hogy az alagsorral és tetőtérrel együtt ötszintes, közel 364 négyzetméteres épületet terveznek. Az elképzelések szerint az alagsorban és földszinten laboratóriumok, az első és második emeleten 18 rendelő és a hozzátartozó kezelőhelyiségek lennének, továbbá kialakítanának szintenként egy-egy szobát az orvosoknak és ápolóknak is.
A baróti önkormányzat és a Kovászna megyei tanács partnerségben újítja fel továbbá a kórház udvarát és közműveit, ennek értéke az 5 millió lejt súrolja. Elsőként a víztartályt szerelik be, amely másodlagos vízforrást fog biztosítani a kórház számára, emellett egy elektromos generátor beszerzése is folyamatban van, ami áramkimaradás esetén teljes lefedést biztosít az intézménynek. A későbbiekben beszerelik a víztisztító-rendszert és az udvar is rendezésre kerül.
Januárban új röntgengéppel és számos más orvosi eszközzel is gazdagodott a kórház. Többek között vadonatúj hordozható ultrahangkészüléket vásároltak a nőgyógyászati osztályra, valamint három oxigénfejlesztővel és két laborgéppel is gazdagodott a gyógyintézet betegellátáshoz szükséges kínálata.
Fotó: Barót Városi Kórház Facebook-oldal
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!