Új épületszárnnyal bővítenék a baróti kórházat

Pályázati szakasz előtt áll a baróti kórház új épületszárnyának projektje, amely négy kórházi osztály számára nyújtana új, felszerelt teret.

Farkas Orsolya

2024. március 20., 08:392024. március 20., 08:39

Körülbelül 25 ezer személynek biztosít egészségügyi szolgáltatást a baróti kórház, amely jelenleg is számos fejlesztés előtt áll: az udvar és a közművek is felújításra várnak, folyamatban van a kibővített járóbeteg-rendelő kialakítása, valamint az évek óta tervezett új épületszárny tervének megvalósíthatósági tanulmányát is aktualizálják. Az egészségügyi intézmény jelentős fejlődésen ment át az elmúlt 14 esztendőben, hiszen 2010-ben súlyos orvoshiánnyal küzdött, mára már összesen 21 állandó és bedolgozó szakorvos áll a betegek rendelkezésére. Váncza Gabriella kórházmenedzser szerint továbbra is szükség volna  gyermekgyógyászra, neonatológusra és altatóorvosra, de közel sem olyan súlyos a helyzet, ahogy évekkel ezelőtt volt.

A kórház új épületszárnyának ötlete három évvel ezelőtt született meg, 2021-ben elő is készítették a megvalósíthatósági tanulmányt, bár akkor nem volt pályázati kiírás. „Most folyik a pénzügyi és műszaki aktualizálás, mert közben változtak a feltételek, de amikor nyílik a pályázat, reméljük, hogy készen leszünk” – nyilatkozta megkeresésünkre Benedek Huszár János, Barót polgármestere. Kihangsúlyozta, hogy még folyamatban van az előkészítés, dolgozik rajta a tervezőcsapat, de vélhetőleg 15 millió eurós beruházásnak néznek elébe. Az előzetes tervek szerint az uniós forrásból kivitelezendő projekt keretében az új épületszárny a sebészeti, intenzív, szülészet-nőgyógyászat és újszülött osztály számára biztosítana helyet, ugyanakkor felszerelést is a teljeskörű ellátáshoz, többek között laboratóriumot és gyógyszertárat.

Közelebb áll a megvalósításhoz a régóta tervezett, kibővítésre kerülő járóbeteg-rendelő, amelyre legtöbb 4 millió euró támogatást szerezhetnek egy április végéig leadandó pályázat révén. Ezzel kapcsolatban a városvezető ismertette, hogy az alagsorral és tetőtérrel együtt ötszintes, közel 364 négyzetméteres épületet terveznek. Az elképzelések szerint az alagsorban és földszinten laboratóriumok, az első és második emeleten 18 rendelő és a hozzátartozó kezelőhelyiségek lennének, továbbá kialakítanának szintenként egy-egy szobát az orvosoknak és ápolóknak is.

A baróti önkormányzat és a Kovászna megyei tanács partnerségben újítja fel továbbá a kórház udvarát és közműveit, ennek értéke az 5 millió lejt súrolja. Elsőként a víztartályt szerelik be, amely másodlagos vízforrást fog biztosítani a kórház számára, emellett egy elektromos generátor beszerzése is folyamatban van, ami áramkimaradás esetén teljes lefedést biztosít az intézménynek. A későbbiekben beszerelik a víztisztító-rendszert és az udvar is rendezésre kerül.

Januárban új röntgengéppel és számos más orvosi eszközzel is gazdagodott a kórház. Többek között vadonatúj hordozható ultrahangkészüléket vásároltak a nőgyógyászati osztályra, valamint három oxigénfejlesztővel és két laborgéppel is gazdagodott a gyógyintézet betegellátáshoz szükséges kínálata.

Fotó: Barót Városi Kórház Facebook-oldal

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés