Új elnök az adóhatóságnál

Mint megírtuk, leváltotta kedden Mihai Tudose miniszterelnök az adóhatóság elnökét a tervezett államháztartási bevételek elmaradása miatt. A hivatalos közlönyben közzétett döntés szerint Bogdan Stant Mirela Călugăreanu váltja az adóhatóság élén.

Székely Hírmondó

2017. július 20., 00:132017. július 20., 00:13

Mint megírtuk, leváltotta kedden Mihai Tudose miniszterelnök az adóhatóság elnökét a tervezett államháztartási bevételek elmaradása miatt. A hivatalos közlönyben közzétett döntés szerint Bogdan Stant Mirela Călugăreanu váltja az adóhatóság élén.

Stan menesztése nem volt váratlan, hiszen a kormányfő már két hete jelezte, elégedetlen az államháztartási bevételekkel, illetve az adóhatóság tevékenységével.

Az Agerpres hírügynökségnek nevük elhallgatását kérő források úgy nyilatkoztak, két hét határidőt adott a miniszterelnök Stannak, hogy mutasson be egy tervet, amely a költségvetési bevételek növelését és a hatékonyabb adóbehajtást eredményezheti, de ezt nem tette meg, ezért váltotta le. Tudose főleg amiatt volt elégedetlen, hogy az első fél évben csökkentek az általános forgalmi adóból származó bevételek annak ellenére, hogy az első negyedévben 5,7 százalékkal nőtt a román gazdaság és a kiskereskedelmi forgalom volumene is 8 százalékkal bővült.

A hatóságok az elmúlt két évben több lépcsőben csökkentették az áfát, amely 24 százalékról 19 százalékra mérséklődött, illetve kiterjesztették a 9 százalékos kedvezményes áfát valamennyi élelmiszerre és a közétkeztetésre. Ezzel párhuzamosan a közszféra bérei és a nyugdíjak is gyors ütemben emelkedtek. Ezért a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság, valamint Klaus Johannis elnök többször figyelmeztette a kormányt, hogy az államháztartási hiány túllépi a bukaresti kormány által vállalt GDP-arányos 2,98 százalékos deficitet.

Az első öt hónapban az államháztartási hiány a GDP 0,27 százalékát tette ki, míg tavaly ugyanebben az időszakban a 0,1 százaléka volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés