
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) technikai bizottsága javaslatot terjesztett elő az U20-as válogatott hivatalos megalapítására.
2020. december 04., 07:412020. december 04., 07:41
Jelenleg a tizenéveseknél az U19-es válogatott az utolsó, és a következő korosztályos csapat az U21-es. Az U20-as válogatott ötletét a koronavírus adta, a járványellenes korlátozások miatt ugyanis az U19-es idén többnyire vegetált. Emellett azonban tény, hogy a fejlettebb futballal rendelkező országokban természetes dolog, hogy az U19 után U20 következik. Még ha nincs is számukra Európa-bajnokság, a köztes év jó arra, hogy a 19-esből "kiöregedett" játékosokat felkészítse az U21-esre, pláne, hogy utóbbi már a nagy válogatottak tényleges előszobája. Nem ritka az, hogy az U21-es azzal gyengül, hogy egy vagy több kerettagja a nagy válogatotthoz kerül. Ez a helyzet áll fenn most a magyar fociban is, ahol eléggé valószínűtlen, hogy a 20 éves Szoboszlai Dominik játszik még az U21-esben, hiszen már a nagy csapatnak is alapembere! Sokan azért még reménykednek abban, hogy Szoboszlai szerepelni fog a magyar-szlovén közös rendezésű jövő évi U21-es Európa-bajnokságon.
A román U20-as csapatra visszatérve, a megalakulása közvetlenül érintheti a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát is, hiszen az U19-es csapatnak folyamatosan tagja volt két-három csíkszeredai játékos. Ha az U20-as megalakul, a mai U19-esek gyakorlatilag 2023-ig együtt edzhetnek, játszhatnak, ez azért is kedvező, mert 2023-ban Románia lesz az U21-es Európa-bajnokság házigazdája. A jövő évi U21-es Eb csoportjainak kisorsolására december 10-én kerül sor, a társházigazda magyarok mellett érdekelt ebben a román válogatott is.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!