Új bemutatóval készül a Háromszék Táncegyüttes

Új bemutatóval lepi meg közönségét a 2024-es év első hónapjában a Háromszék Táncegyüttes. A gyerekekről sem feledkeznek meg, január 16-17-18-án szervezett hangszerbemutatókat tart az együttes zenekara.

Székely Hírmondó

2024. január 05., 16:162024. január 05., 16:16

 [reklam]

A társulat egy rendhagyó táncszínházi előadás létrehozására vállalkozik Ecce Homo - Íme az ember címmel, amelyet Farkas Tamás koreográfus álmodott színpadra Munkácsy Mihály 180. születési évfordulójának apropóján.  

A produkció Munkácsy festményeit kívánja egyedi módon feldolgozni, egyrészt a festő géniuszi életútjának egy-egy karakteres elemét felhasználva, másrészt 21. századi, kortárs gondolattal társítva a képzőművészeti alkotások jelentéstartalmát, mondanivalóját, üzenetét.

A produkció alkotóstábja: Farkas Tamás rendező-koreográfus, Tapasztó Ernő rendezői munkatárs és dramaturg, Fazakas Levente zeneszerző, Izsák Előd projekciós munkatárs, Szőke Zsuzsi díszlettervező, Cristina Breteanu jelmeztervező, Gyarmati Gabriella művészeti tanácsadó.

A bemutatóra január 29-én kerül sor a Háromszék Táncstúdióban, de a hónap végén még kétszer viszik színpadra az előadást.

Nem marad el az évnyitó táncház sem, részletekkel később jelentkeznek.

Január 16. (kedd)

12:00

Hangszerbemutató szervezett előadás

Sepsibükszád

Január 17. (szerda)

10:00

Hangszerbemutató szervezett előadás

Sepsiszentgyörgy

Mikes Kelemen Elméleti Líceum

Január 18. (csütörtök)

10:00

Hangszerbemutató szervezett előadás

Sepsiszentgyörgy

Mikes Kelemen Elméleti Líceum

 

Január 29. (hétfő)

19:00

Íme az ember- Ecce homo

bemutató

Sepsiszentgyörgy

Háromszék Táncstúdió

Január 30. (kedd)

19:00

Íme az ember- Ecce homo

Sepsiszentgyörgy

Háromszék Táncstúdió

Január 31. (szerda)

19:00

Íme az ember- Ecce homo

 

Sepsiszentgyörgy

Háromszék Táncstúdió

Az előadásokra jegyet a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők. Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn és szerdán 8-16 óra között, kedden és csütörtökön 8-18 óra között, pénteken 8-15 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.

(közlemény)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust