Jól haladnak a kézdivásárhelyi kórház járóbeteg-rendelőjének a Regionális Operatív Program keretében megvalósuló korszerűsítési munkálataival. Az épület felújítását térrendezés követné és az egészségügyi intézmény Vasút utcai kerítését is lebontanák.
2023. március 31., 17:162023. március 31., 17:16
Canea-Kocsis András kórházmenedzser a csütörtöki tanácsülésen tartott beszámolójában kifejtette, a régi épület felújítása mellett az új épületszárny létesítésével is jól haladnak. A felújítás befejeztével korszerű sterilizálószobákkal, várótermekkel és rendelőkkel felszerelt épületben látják majd el a betegeket, hangsúlyozta az egészségügyi intézmény vezetője. „Reménykedünk abban, hogy a korszerűsítési munkálatok végeztével megszűnik a kórház területén való kontrollálatlan járkálás is” – tette hozzá. (A járóbeteg-rendelő régebb a Vasút utcából volt megközelíthető, ám a rendkívül rossz állapotban lévő kerítés kapuját lezárták, így oda a páciensek évek óta a kórház Gyárak utcai bejáratán át jutnak el – szerk.)
[caption id="attachment_211244" align="aligncenter" width="700"]Bokor Tibor polgármester a téma kapcsán hangsúlyozta, fontos számukra, hogy a helyi tanügyi és egészségügyi intézmények megfelelően működjenek. „A járóbeteg-rendelő korszerűsítése kapcsán megjegyezném, hogy azt korszerű orvosi eszközökkel is felszereljük a meglévő és leendő orvosok munkájának segítése céljából. Az épület felújítását az udvar térrendezése követi, és ha mindez megtörténik, végre lebonthatjuk a járóbeteg-rendelőt a Vasút utcától elzáró kerítést” – hangsúlyozta.
[caption id="attachment_211245" align="aligncenter" width="700"]Szilveszter Szabolcs alpolgármester lapunknak elmondta, a vélhetően jövőben elkészülő járóbetegrendelőt több, mint 700 ezer euró értékű orvosi eszközzel szerelik fel.
A további befektetések tekintetében Canea-Kocsis András megjegyezte, szükség lenne egy új épületre, amelyben egy 60 ágyas belgyógyászati osztályt alakítanának ki. „A belgyógyászat jelenlegi épülete ugyanis nem felel meg az előírásoknak” – érvelt. Szilveszter Szabolcs alpolgármester szerint a járóbeteg-rendelő korszerűsítését követően ez marad a municípiumi kórház egyetlen kritikus pontja. „A közeljövőben elkészül az épület terve, hogy lehessen a projekt finanszírozására pályázni” – hangsúlyozta.
Uniós pályázatból folytatnák a kórház orvosi műszerekkel, eszközökkel való felszerelését is, jegyezte meg a kórházmenedzser. Ugyancsak a terveknél hangsúlyozta, az intézmény vezetősége szükségesnek tartja altató-, röntgen-, illetve sebészorvosok alkalmazását. „Az orvosi szolgáltatásoknak a lakosság igényeihez való hozzáigazítása is a céljaink között szerepel” – hangsúlyozta.
Kiemelt fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!