
2017. október 23., 16:572017. október 23., 16:57
Hozzávalók a lapokhoz: 45 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, csipet só, 25 dkg margarin, 15 dkg cukor, 4 tojássárgája, 1-2 evőkanál tejföl. A töltelékhez: 1 kg túró, 20 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 citrom lereszelt héja, 3 evőkanál gríz, 4 fehérje, csipet só.
Így készült: a tésztához a lisztet, sót, cukrot, sütőport elmorzsoltam a margarinnal, majd hozzáadtam a sárgákat és előbb egy evőkanál tejfölt. Összegyúrtam. Ha nagyon kemény lenne, még kevés tejfölt lehet tenni bele. Míg elkészült a töltelék, hagytam pihenni a tésztát. A túrót villával áttörtem, majd elkevertem a cukorral, vaníliás cukorral, citromhéjjal, grízzel. A fehérjéket a csipet sóval kemény habbá vertem, majd a túrókrémbe vegyítettem. A tésztát 2 részre osztottam, mindkettőt tepsi méretűre nyújtottam (28×32 cm-es). Az egyik lapot kikent tepsibe tettem, beleborítottam a túrókrémet, elsimítottam, a másik lappal beborítottam. Villával megszurkáltam a tetejét, majd 180 fokos sütőbe toltam. Addig sült, míg a teteje szépen megpirult. Kihűlés után szépen lehetett szeletelni. Kerülhet a tetejére porcukor, így mutatósabb. (http://gerdisuti.blogspot.ro)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!