Túlélte a balesetet a gólya, de már csak házikedvenc lehet belőle

Vélhetően autó ütötte el azt a gólyát, melyet a napokban a Sepsiszentgyörgyről Előpatak felé vezető úton találtak véresen, törött szárnnyal.

Bodor Tünde

2024. április 11., 17:072024. április 11., 17:07

Az aszfalton fekve, súlyosan sérült, roncsolódott szárnnyal találtak rá a madárra, mely valószínűleg sok vért is veszített. Nem volt vesztegetnivaló idő, már éjjel állatorvoshoz kellett vinni, végül Bodor Timea vállalta, hogy ellátja.

Sajnos, a két órás műtét közben a gólya szárnyának szilánkosra törött végét le kellett vágni, ez azt is jelenti, hogy repülni, elvándorolni már nem fog.

Galéria

A közbirtokossági elnök, Csákány László vállalta, hogy felépüléséig gondozza a gólyát – nem ő lenne az első ebben a helyzetben, varjú, uráli bagoly, szajkó, vércse is lábadozott a baromfiudvarban – de keresi a lehetőséget, hogy egy madármenhelyre juttassa a sérült madarat.

Ilyet, pontosabban rehabilitációs központot, a Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület tart fent, de az adományokból fenntartott menhely befogadóképessége korlátozott és mint a menhely koordinátora, Sajnár György elmondta:

olyan madarakat nem is fogadnak be, amelyeknek nincs esélye a felépülésre, nem lehet elengedni őket a rehabilitáció után.
Viszont ha minden kötél szakad, maradhat szentgyörgyi pártfogójánál is a gólya, tudtuk meg.

Galéria

Felvetődött az is, hogy vajon ezt a hímet hol, melyik fészekben hiányolja a tojó, de erre nem sikerült rájönni. Annak a helyszínnek a környékén, ahol a gólyát megtalálták, szemügyre vették a fészkeket, de mindegyikben megvolt a pár, így nem tudni, hova való a mentett példány, amely sajnos, már csak „gyalogosan” fog közlekedni. 

Fotó: Csákány László

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust