Túlélt egy villámcsapást, majd kápolnát épített Sepsiszéki Nagy Balázs

Sepsiszéki Nagy Balázs Újjászületés villámcsapás által című könyvét mutatták be hétfőn este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében.

Farkas Áron

2023. december 12., 12:282023. december 12., 12:28

A szerző beszélgetőtársa Kocsis Károly, lapunk főszerkesztője volt, aki bevezetőjében elmondta, Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzszakot végzett Budapesten, majd hazatért Székelyföldre, és ötszáz települést járt be, hogy aztán négy kötetben mutassa be azokat az olvasóknak Székelyföld falvai a huszadik század végén című munkájában. Ekkor jutott el Csinódra, az Úz-folyó mentén fekvő csángó településre is, ahová 2011-ben költözött családjával, és ahol a jelentős életmódváltás ellenére megtalálták számításukat.

Sepsiszéki Nagy Balázs elsőként a könyv születésének történetét ismetette. Elmondta, a kötet előzménye egy füzet volt, amelyet az őt 2014-ben ért villámcsapásból való felépülését követően írt meg feleségével közösen. Az eredeti kiadványt a szerző további három írással bővítette ki, amelyek az Úz völgye néprajzát, a csinódi Gyümölcsöltó Boldogasszony-kápolna történetét, illetve az általa kezdeményezett Székelyföldi Vándorbölcsőprogramot mutatják be.

A néprajzkutató a baleset kapcsán elmondta, a villámcsapás után elvesztette az eszméletét, majd amikor másnap reggel felébredt a kórházban, nem ismerte meg feleségét és gyerekeit sem, sőt a saját nevére sem emlékezett. „Felépülésem az értem elmondott rengeteg imának az eredménye. Megtapasztaltuk azt, hogy milyen, amikor több száz ember imádkozik egy bajbajutott emberért, hogy kapjon kegyelmet és épüljön fel” – vallotta.

Galéria

A szerző a továbbiakban vetített képes előadást tartott családja csinódi életéről, bemutatva az 1050 méter magasan található családi házat, a kemencét, amelyben a kenyeret sütik, a húst és tejet biztosító jószágokat és a földbe süllyesztett melegházat is, ahol a zöldségeket termesztik „Az volt az elképzelésünk a havasi élettel kapcsolatban, hogy akkor érdemes fent élni a hegyen, ha legalább táplálkozás tekintetében önellátókká tudunk válni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy mára a gabona kivételével szinte mindent meg tudnak termelni maguknak.

Kiemelte, párjával fontosnak tartották, hogy gyerekeiket életre, munkára neveljék, ezért korukhoz mérten ők is kiveszik a részüket a házimunkából és a ház körüli teendőkből, például fát hordanak, segítenek az állatok ellátásában, vagy akár kenyeret dagasztanak. "A magyar társadalomnak teljes értékű gyereket adunk át, mert mindegyiknek valamilyen szakmai tudás is van a kezében" – hangsúlyozta.

Sepsiszéki-Nagy Balázs elmondta, a „szent őrültség”, amelyet ők fent a hegyen végeznek, férj és feleség együttműködése és közös igavonása nélkül nem működne. Elárulta, sok városon élő házaspár megkereste őket Székelyföldről és Magyarországról is, hogy érdeklődjön a havasi életmódról, de kevesen követték a példájukat, mivel nem tudtak közös elhatározásra jutni.

Galéria

A szerzővel történt baleset következményeként jött létre a csinódi, csutakokból összerakott kápolna, amelyet saját bevallása szerint az égiek kértek tőle a gyógyulása idején. Mint mesélte, egy éjszaka ő és felesége is azt álmodták, hogy hálából a felépüléséért építeniük kell a kertjükben egy kápolnát. Hamarosan hozzáláttak a tervezéshez, és az álomból valóság lett, elkészült az épület, amelyet több mint ötszáz személy jelenlétében szenteltek fel.

A kápolna szomszédságában egy harangláb is épült, amely a gyarapodó magyarságért szól. A néprajzkutató elmondta, több házaspár is részesült gyermekáldásban, miután meghúzta a harangot és imádkozott a kápolnában. „Ehhez kapcsolódik a gyarapodó magyarság mozgalom és a Székelyföldi Vándorbölcsőprogram – osztotta meg a hallgatósággal Sepsiszéki-Nagy Balázs. 2020-ban, a koronavírus okozta lezárások alatt egy keresztutat is kiépítettek a kápolnához vezető úton, amelyet számos zarándokcsoport végigjárt már a családtagok vezetésével.

A képes bemutatót követően a szerző egy adventi írását olvasta fel a csinódi karácsonyvárásról, majd hosszú távú tervei kapcsán elmondta, a kápolna mellett szeretne egy botanikus kertet létrehozni, ahol különböző fafajták és gyógynövények lesznek megtekinthetők. Az esemény dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust