Túl nagyok a bérszakadékok

Túl nagyok a bérszakadékok az európai uniós tagállamok között, emiatt vándorol a munkaerő, főként a magasan képzett szakemberek a keleti országokból nyugat fele.

Kovács Zsolt

2020. január 29., 00:052020. január 29., 00:05

Az Európai Bizottság január 14-én közzétette az európai minimálbér bevezetéséről szóló dokumentumot, amely szerint tagállamokon belül a minimálbér nem lehet kisebb az ország medián bérének 60 százalékánál. A novemberig tartó konzultációk után jövő év első felében teszik közzé az akciótervet az uniós minimálbér bevezetéséről. Ettől azt remélik, hogy az unió összes dolgozója olyan fizetést kap, amiből meg tud élni, függetlenül attól, hogy melyik országban él.

Winkler Gyula EP-képviselő szerint ez egy lassú folyamat kezdete, nem valószínű, hogy a következő években megvalósul. Szerinte az európai minimálbér bevezetését akadályozza, hogy az unió tagországaiban különféle szociális rendszerek működnek, országonként más és más a minimálbér, sőt a 28 tagországból csak 22-ben létezik általános minimálbér, de másak a munkanélküli segélyek és betegbiztosítási rendszerek is. Az a közös, hogy mindenhol bürokratikusak, drága a működtetésük, és minden tagország bajban van a nyugdíjrendszer finanszírozásával.

Az RMDSZ EP-képviselő felhívja a figyelmet, hogy a látszat ellenére az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben senki nem jótékonysági megfontolásokból védi a kelet-európai munkavállalók jogait. Az európai minimálbér bevezetésének hátterében gazdasági okok húzódnak, mert a munkaerő szabad áramlása feszültséget okozott. A nyugati országok dolgozói a kelet-európai munkavállalókat vádolják, hogy náluk nincsenek munkahelyek és alacsonyak a bérek. Legutóbb a kelet-európai tehergépkocsi sofőrökre orroltak meg, mivel olcsóbban dolgoznak, egész Európában vállalnak fuvarozást és elveszik a piacot.

Winkler Gyula úgy véli, Romániában gond, hogy még mindig az olcsó munkaerő ígéretével próbál befektetőket vonzani, a beruházók pedig nem a csúcstechnológiát telepítik az országba, hanem az olcsó munkaerőt akarják kihasználni. Emiatt nem csak a szakképzetlenek, hanem a magasan képzett szakemberek is külföldre vándorolnak. A PSD-kormány úgy próbálta a magánszféra fizetéseinek növelését elérni, hogy a közszférában növelte a béreket, ezt viszont hosszú távon nem lehet fenntartani, mert zavart okoz a gazdaságban.

Édler András, a háromszéki kereskedelmi kamara elnöke szerint nem lehet a gazdaságra ráerőltetni a minimálbér-emelést, mert ha a vállalkozóknak kívülről mondják meg, hogy kétszer annyi fizetést kell adni, mint amennyit ki tudnak fizetni, akkor a cégek egy része csődbe megy.

Az uniós tagországok között a legalacsonyabb, 500 euró/hó minimálbér a kelet- és kelet-közép-európai országokban és a balti államokban van. Az unióhoz legkorábban csatlakozott 15 ország közül a legtöbb az élmezőnyhöz tartozik, ahol a minimálbér havi összege meghaladja az ezer eurót. A tagállami szélső értékek nagyon távol vannak egymástól, a legmagasabb minimálbér nyolcszorosa a legalacsonyabbnak. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés