Pénteken, március 24-én 17 órától a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériába várják a technikai újdonságok iránt érdeklődő fiatalokat, akik szívesen megismerkednének testközelből többek között 3D-nyomtatóval, levegő-meghajtású kisautóval, CNC-vel.
2017. március 24., 00:212017. március 24., 00:21
Pénteken, március 24-én 17 órától a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériába várják a technikai újdonságok iránt érdeklődő fiatalokat, akik szívesen megismerkednének testközelből többek között 3D-nyomtatóval, levegő-meghajtású kisautóval, CNC-vel.
A workshopon Budai István, Márton Péter és Gãncean Ioan Maxim tart bemutatót, társszervező: Paizs Andrea. A rendezvény V. osztályos kortól középiskolásokig szólítja meg azokat a tanulókat, akik szeretik a tudományokat – vagy legalább egy ágat a sokból.
Az említett bemutatókon kívül közös „barkácsolásra” is lehetőség nyílik, így azok is kipróbálhatják, milyen is gyakorlatban ismerkedni a legújabb technikai vívmányokkal, akiknek eddig nem volt erre lehetőségük. A szervezők szeretnének új információkat megosztani a helyi fiatalokkal, akik ezáltal napirendre kerülnének mindazzal, ami jelenleg zajlik a tudomány világában, és könnyebben megbarátkozhatnak a könnyed, játékos „tálalásnak” köszönhetően.
– Mindig is érdekelt minket a mai technológia, leginkább a fizika és informatika újdonságai, de ahhoz, hogy eljussunk első nagyobb projektünkig, szükségünk volt inspirációra. Ez a TUDEK-ben testesült meg, ekkor építettük meg első közös CNC-gépünket, majd pedig a 3D-nyomtatónkat. Nagyon sok további innovatív ötletünk van, amelyeknek megvalósításán már dolgozunk – mondják magukról a gépeket bemutató fiatal kutatók.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!