Továbbra is keveset mozgunk

A krónikus betegségekben és fogyatékosságban szenvedő felnőtteknek és időseknek szervezett kampányt a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. A felhívás célja, hogy tájékoztassa az érintetteket egészségük javításáról az állapotuknak megfelelő, rendszeres fizikai tevékenység végzése által.

Bús Ildikó

2022. augusztus 30., 00:022022. augusztus 30., 00:02

A hatóság közleménye szerint a hazai lakosság sokkal kevesebb fizikai tevékenységet végez, mint az európai átlag. Míg az európaiak kevesebb mint fele nem végez semmilyen fizikai tevékenységet, Romániában a mozgásszegény lakosság aránya 63%. A testmozgás és a sport iránti érdeklődés szintén 3%-kal csökkent négy év alatt.


A fizikai tevékenység azonban nagyon fontos és mindenfajta mozgást jelent, a testmozgástól és a sporttól kezdve a szabadidős tevékenységekig – mint a séta, a kerékpározás, a tánc – vagy a hétköznapi háztartási tevékenységekig – kertészkedés, takarítás. Az Országos Közegészségügyi Intézet szerint legalább 25 testi és idegrendszeri betegség megelőzhető, javítható vagy kezelhető ezen tevékenységek által.


A statisztikai adatok ebben is lesújtóak, a 15 év feletti hazai lakosság mindössze 30 százaléka rendelkezik megfelelő fizikai tevékenységi szinttel, 5-ből 3 személy soha nem végez fizikai tevékenységet, és egyáltalán nem sportol. A lakosság 41 százaléka ülőmunkát végez, azaz napi több mint 4 óra 30 percet meghaladó fizikai inaktivitást mutattak ki náluk naponta, ebben pedig nincs benne az alvásidő. Ami a betegségeket illeti, az elmúlt 10 évben állandóak a koszorúér-betegség és a stroke okozta elhalálozások értékei, holott mindkét diagnózis javítható rendszeres fizikai tevékenységgel.


A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy világszerte minden negyedik felnőtt és minden ötödik tinédzser nem rendelkezik elégséges fizikai tevékenységi szinttel. Évente közel 5 millió haláleset elkerülhető lenne, ha a világ lakossága fizikai szempontból aktívabb lenne. Az elégtelen fizikai tevékenységgel rendelkező embereknél 20–30%-kal magasabb az elhalálozás kockázata, mint a megfelelő fizikai tevékenységet végzőknél. Ugyanakkor kimutatták, a rendszeres fizikai tevékenység minimális szintű végzése által a lefolyás és a prognózis szempontjából javítható betegségek közé tartozik az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a csontritkulás, a szorongás, a depresszió és a rák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés