Tovább a fejlődés útján

Bartos Loránt

2020. szeptember 24., 00:092020. szeptember 24., 00:09

Felső-Háromszék rangidős polgármestereként Dimény Zoltán arra törekedett, hogy minden vonatkozásban fejlessze a települést. Ezt elsősorban belföldi forrásokból valósította meg: korábban is hangsúlyozta, hogy az európai uniós projektek annyira lassú lefolyásúak a hatalmas bürokrácia miatt, hogy helyi, megyei és országos költségvetésből származó pénzekkel sokkal gyorsabban előbbre lehet jutni. Ha a községet megnézzük, akkor a látottak Dimény állítását igazolják, bár most azért csak hívnak le EU-s pénzt is, amiből a környék legnagyobb művelődési központjának a fűtését oldják meg.

Bővítették a szolgáltatásokat

Dimény Zoltán úgy vágott neki a most véget érő mandátumának, hogy célul tűzte ki: kiépítik a nagyközség szennyvízhálózatát. „Azt mondtam, addig semminek nem kezdünk neki, amíg a szennyvíz elvezetésének, tisztításának a problémáját nem oldjuk meg. Ez meg is valósult, időközben a vízhálózatunkat is korszerűsítettük. A szennyvíztisztító állomásunk az elvárásainknak megfelelően működik: ha felfogunk a tisztított vízből egy palacknyit, nem lehet megmondani, hogy az a tárolóból származik-e víz vagy éppen fogyasztásra alkalmas, annyira tiszta” – magyarázta az elöljáró, aki ezen kívül teljesen korszerűsítette a közvilágítási rendszert, energiatakarékos égőkre cserélve a meglévőket, 50 százalékkal csökkentve így a fogyasztást. „Szerződésünk értelmében tíz év garanciát vállalt a kivitelező, Ojtozban, Martonosban és Bereckben is pontra van téve a rendszer. Öt éve történt ez meg, eddig 4-5 lámpa ment tönkre villámcsapás miatt, azokat azonnal ki is cserélték” – fejtette ki Dimény Zoltán.

Nagy előnyt jelent, hogy a községben az önkéntes tűzoltók mellett hivatásosak is szolgálnak, így baj esetén nem kell a szomszédos településekről várni a segítséget. Garázsaik is vannak, gyakorlatilag teljesen kiépített sürgősségi beavatkozási bázissal rendelkeznek.

Aszfaltoznak, gázt vezetnek

A polgármester 2016-ban azzal kezdte mandátumát, hogy Bereck és Martonos között új aszfaltot húztak, nem foglalkoztak kátyúzással. „Következő évben Martonos bejáratától a település központjáig aszfaltoztunk. Községi utunk sok van, hiszen Ozsdoláig vezető négy kilométer, szintén aszfaltozott út is ilyen minősítésű. Bereckben úgy becsülöm, hogy három kilométer utunk van, ami nincs aszfaltozva, ezekre is sor kerül. Jelzem, a martonosi aszfaltozás felét a megyei tanács állta, jó az együttműködés Tamás Sándor elnök úrral” – hangsúlyozta.

Martonosban szintén egy három kilométernyi utat kell a 21. század elvárásainak megfelelően felújítani, az elképzelés az, hogy betonsáncot alakítanak ki, hogy a víz elvezetésével biztosítsák a tartósságot. Tervbe van véve a gázhálózat berecki bővítése és martonosi kiépítése is. Ehhez társulniuk kell Kézdivásárhellyel és Lemhénnyel, hogy egy nagyobb munkálat részesei lehessenek.

Víz- és szennyvíztisztító Martonosnak

A következő mandátumának nagy célkitűzése a martonosi víz- és csatornarendszer kiépítése. Szerencsére a községben többen vannak 2000-nél, a projektjüket amúgy is bővítésként készítették el. A munkálat azt feltételezi, hogy Bereckből viszik át a vizet a településre, a szennyvíz kezelését pedig a községközpont állomása fogja elvégezni. Egy magaslaton egy hatvan köbméteres tartályt építenek, onnan szabadeséssel fog majd az éltető folyadék a martonosi fogyasztókhoz eljutni.

Ojtozban is tervbe van véve egy hasonló munkálat, viszont ott vannak nehézségeik. Nekikezdtek ugyanis a 90 házszám alatt levő földek telekkönyveztetésének, hogy tegyék tisztába a tulajdonjogokat. Egyszer ennek kell a végére érjenek, utána következne egy kisebb vízhálózat kiépítése és egy automata szennyvíztisztító felszerelése, ami emberi beavatkozás nélkül működne. „Itt az is gondot jelent, hogy az Ojtoz-pataka nem az Olt medencéjéhez tartozik, hanem a Tatros területéhez, és így minden iratot és engedélyt a szomszédos Bákó megyében kell beszerezzünk” – magyarázta a nehézségeket.

Nem hagyják a templomot és az iskolát

Az elöljáróval közösen tekintettük meg a Comenius-iskolát. Az épület nemrég teljes hőszigetelést kapott, új nyílászárók vannak beszerelve, illetve a tetőszerkezet is főjavításon esett át. „Az iskolát mindig kiemelt fontossággal kezeltem, hiszen az neveli a következő generációt. Bereckből eddig is olyan diákok kerültek ki, akik nem vallottak szégyent, sokan jó eredménnyel végezték el a középiskolát a Református Kollégiumban, a Nagy Mózes Líceumban, illetve a Bod Péter Tanítóképzőben is. Az alapképzésünk jó, az iskolában adottak a feltételek. A napközinkben is nyugati körülmények uralkodnak, nem véletlen, hogy  más településről is hoznak ide gyermekeket” – részletezte.

Az elöljáró a faluban levő felekezeteket egyformán segíti, így egyaránt pénzt biztosítanak a katolikus, református és ortodox egyháznak. „Nem teszünk különbséget. Mindenki egyformán berecki, így egyformán részesülnek a közösből” – mondotta Dimény.

Az elöljáró elújságolta, hamarosan ifjúsági tánccsoport is létesül, úgy néz ki, hogy Csernátonból érkezik oktató. A kisebb gyerekekkel már régebb foglalkoznak ennek vonatkozásában.

A kultúrközpont a legnagyobb a környéken, abban működik a falumúzeum is. Gondot a fűtésrendszer jelenti, ami nem felel meg az épület méretének, télen szinte képtelenség kifűteni. Ezért EU-s pályázatot készítettek, bioenergiára térnek át. „Tulajdonképpen a színpaddal van a gond, hatalmas felületű, és hatalmas a légtere is, így azt is mondhatnám, hogy gyakorlatilag szellőzőként funkcionál. Ezt már nem tudjuk átalakítani, hiszen ott van a fénytechnika és a függönyöket működtető csigarendszer. Télen havonta 8000 lejt fizetünk csak fűtésszámlára, ezen változtatnunk kell. Leadtunk egy pályázatot, őrleményes rendszerű, automata kazánokat szerelünk fel. Az egyik kazán fűteni fogja az iskolát és a sportcsarnokot, a másik a kultúrközpontot, a községházát és az óvodát. Nyesedék rengeteg van, a fűtés így mondhatni ingyen lenne. A pályázat tartalmazza egy őrlőgép, egy traktor utáni utánfutó beszerzését is, szükség lesz még az őrleményt mozgató gépekre” – magyarázta.

Mindenki egyforma

Bereckben és Martonosban jelentős a románajkúak száma, de jó az együttélés. „A lényeg, hogy minden ember végezze becsületesen a dolgát, tartson rendet a portája előtt. Mi úgy osztjuk el a község pénzét, hogy ne érezze senki: megkülönböztetett helyzetben van. Ez a lényege az egymás mellett élésnek” – summázott a polgármester, aki azt is kiemelte, hogy vele együtt mindössze heten dolgoznak a községházán.

Hozzátette: vasárnap rendkívül fontos, hogy mindenki elmenjen szavazni. „Addig is mindenki úgy kell dolgoznia, mintha mélyponton lenne a község. A lendületet meg kell tartani. Úgy érzem, egy bejáratott tanács sokkal jobban dolgozik, mint egy kezdő, hiszen a tapasztalat kulcsfontosságú, csak így lehet előre lépni. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lesz a tanács összetétele, és ez csak a község felelősen gondolkodó lakóin múlik” – zárta a beszélgetést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés