Torzít a tükör?!

„Tisztelt tanácsadó! Egyedülálló édesanyaként nevelem majdnem 15 éves lánygyermekemet, és annak ellenére, hogy igyekeztem mindent megadni neki, hogy boldog legyen, nagyon sokat veszekedünk, nem hallgat rám. Nem értem, hogy miért lett ilyen? Próbáltam a legjobb barátnője lenni, és mindenben a kedvében járni. Nem értem, mi történik!  Megkérem, segítsenek!”

Tisztelt kérdező! Az Ön gyermeke a kamaszkor időszakát éli, amikor elkezdődik a szülőről való leválás és a gyermek önállósodási folyamata. Kevesen nevezhetik ezt az időszakot akadálymentesnek és könnyűnek. (Az is lehetséges, hogy látszólag kimarad a problémás kamaszkor, de igazából csak eltolódik időben.)

A lázadás, a veszekedések, az ellenállás, mind egészséges jelei a kamaszkornak, azonban ezeknek van egy határa. Nagyon sokszor a kamasz a szülői szerepeinket, felnőtti mivoltunkat kérdőjelezi meg, kihangosítva gyengeségeinket, amelyekkel szembenézni nagyon bosszantó, de ugyanakkor nagyon nagy lehetőség arra, hogy változtassunk és változzunk kamasz gyermekünkkel együtt.

Ön azt írja, hogy megpróbált és próbál mindent megadni szülőként. Ez nagyon általános megfogalmazás, ami csak arra ad lehetőséget, hogy megpróbáljam kitalálni, Ön miről gondolja azt, hogy „minden”. A gyermeknek elsősorban biztonságra van szüksége, és feltétel nélküli szeretetre, de ugyanakkor a feltételes szeretetre is, határokra, korlátokra, szabályokra és anyagi dolgokra, tárgyi eszközökre. Ön azt írja, egyedül neveli gyermekét: ez egyáltalán nem könnyű feladat, mert egy személyben kell képviselnie a két szülőre szabott nevelési attitűdöket, értékeket, viszonyulást, és még nagyon sok mindent. Legtöbb esetben az anya és apa jelenléte együtt segít az engedékenység és a korlátozások egyensúlyban való tartásában. Szülőként gyermekünket fel kell készítenünk egy tőlünk független életre, azokra az élethelyzetekre, amelyekben nem lehetünk mellette. Ezért a szülői szerepünk az egyetlen szerep, amely nem átadható, nem helyettesíthető.

Arra biztatom önt, hogy legyen az édesanyja (nem barátnője) a gyermekének, barátokat majd szerez ő magának. A szülői szerep azért nagyon fontos, mert lehetővé teszi a korlátok, a szabályok kialakítását és alkalmazását, amelyek nélkül elképzelhetetlen a gyermek egészséges lelki fejlődése. Legtöbbször az a félelmünk, hogy nem vagyunk elég jó szülők, és hogy ezt az érzést elkerüljük, megpróbálunk baráti kapcsolatot kialakítani gyermekünkkel, de igazából addig, amíg ő tőlünk függ, ez nem lehetséges. Így teljesen összezavarjuk gyermekünket, mert azt mondjuk, hogy barátok vagyunk, és közben eldöntjük, hogy mennyi zsebpénzt kap, vagy, hogy mikor jöjjön haza a buliból.

Arról, hogy gyermeke milyen kapcsolatban áll édesapjával, nem tesz említést. Úgy gondolom, jót tenne, ha lehetőség van rá, hogy bevonja a gyermek apját is a gondok megbeszélésbe. Javaslom önnek, hogy lányával beszéljék át, kinek mi a feladata, felelőssége, és próbáljanak közös szabályokat kialakítani, figyelembe véve azt, hogy vannak olyan szülői elvárások, amelyek nem képezhetik semmilyen alku tárgyát 18 éves életkor előtt. Ha úgy érzi, hogy több segítségre volna szüksége, javaslom, forduljon szakemberhez.