
A Brassó megyei törvényszék hétfői ítéletében megváltoztatta az elsőfokú bírósági határozatot, így mégsem szabadulhat a terrorizmus miatt elítélt Szőcs Zoltán.
2020. szeptember 21., 15:442020. szeptember 21., 15:44
A jogerős törvényszéki határozat kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte. Az ítélet szerint Szőcs Zoltán legközelebb ez év november 25-én kérvényezheti a feltételes szabadon bocsátását.
A Brassói Bíróság július végén határozott Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről. A határozat ellen azonban fellebbezett az ügyészség, ezért került sor a másodfokú eljárásra. Korábban a törvényszék a Szőcs Zoltánnal együtt elítélt Beke István szabadon bocsátását is elutasította.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az elsőfokon eljáró bukaresti táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik a fiatalok ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen. Jogerős elítélésük után több rendkívüli perújítási kérelmet nyújtottak be, de ezek mindegyikét elutasították a romániai bíróságok.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!