Történet a koraszülésről

– Hogyan kezdődött a ti történetetek?

– Egy pozitív terhességi teszttel, aminek nagyon örültünk. Vártam már, hogy növekedjen a hasam. Érdekes volt, közben idegenektől és persze ismerősöktől is kaptam buta kérdéseket és megjegyzéseket.

– Hogyan zajlott a várandósságod?

– Minden tünetem megvolt, ami egy várandósságra jellemző lehet: kezdve a rosszullétektől az állandó éhségérzetig, majd amikor már nem tudod eldönteni, hogy a pocakod nehéz, vagy simán kövér vagy. Az én esetemben az utóbbi volt. Igazából a 15. héttől már jöttek a bajok, de ez elhúzódott a 29. hétig, amikor már állandó megfigyelés alatt voltam. Azelőtt is több figyelemre szorultam volna, de nem kaptam meg. Talán fel kellett volna lapoznom néhány könyvet, hogy tudjam, mire kell odafigyelnem...

– Említetted, hogy mindkét gyereked koraszülött.

– Valóban.

– Adódtak emiatt bonyodalmak?

– A hetedik hónapban már nagyon magas volt a vérnyomásom, és akkora lábam volt, mint egy elefántnak, és már nem segített semmi. Emlékszem, amikor mondtam a családorvosomnak, hogy nem érzem jól magam, csak annyit válaszolt, hogy „a terhesség nem betegség, hanem egy állapot”. Ezen jót nevettem, hiszen egy férfi mondta. A kézdivásárhelyi kórházban már a baba szívhangja sem volt jó, ám a nővérek mindent rendben találtak, és a problémámat is megoldották egy fájdalomcsillapítóval, legalábbis azt hitték ők, de ez nem pont így volt. Nekem furcsa volt, hogy éjjel nem néznek be a betegekhez. Ha rosszul vagy, szólnod kell, ha tudsz.

– Mennyi ideig voltatok kórházban? Jól viszonyultak hozzátok?

– A kézdivásárhelyi kórházban két napot voltunk, aztán rossz volt a baba szívhangja, így a nőgyógyászom Brassóba küldött. Sajnos, a 32 hét alatti babáknak nincs ellátás, csak Brassóban vagy Marosvásárhelyen, és talán Udvarhelyen. Brassóban a koraszülött-osztályon május 28-tól július 9-ig voltunk. A második babával Sepsiszentgyörgyön voltam.

– Hogyan teltek az első napok, hetek?

– Úgy éreztem, megállt az idő. Annak ellenére, hogy ezúttal sem volt komplikációmentes, az ottani ellátásnak és felszereltségnek köszönhetően maradtunk én és a baba életben. Lelkileg megviselt, nem tagadom. Maradt egy „heg”, viszont babóca megküzdött az életben maradásért.

– Ma már minden rendben a gyerekekkel. Szükség volt különböző fejlesztésekre?

– A koraszülöttek szinte háromszor annyi figyelmet igényelnek, mint az egészségesen született társaik, így, ahogy hazatértünk a kórházból, vizsgálatok sorozata várt a gyerekekre. Utólag nagyon hálás vagyok az orvosomnak, akivel bár soha nem jött össze a közös szülés, figyelemmel követte mindkét várandósságom, és időben észrevette, ha baj volt. Azt hiszem, szerencsések vagyunk, hogy mostanra két egészséges gyermekünk van, vagy ez csak az isteni gondviselés?