
Múlt hétvégén tartották az I. ZABISZ minifoci-kupát Zabolán. A Zabolai Ifjúsági Szervezet (ZABISZ) által szervezett kiírás elsődleges célja barátságok kialakítása és a meglévők ápolása volt. December elejére tervezik újból összehívni a környék ifjúsági szervezeteinek csapatait.
2022. szeptember 29., 00:332022. szeptember 29., 00:33
A ZABISZ-kupára számos ifjúsági szervezet csapata érkezett Zabolára, hogy a kikapcsolódáson, barátságkötésen túl egy jót focizzanak a helyi sportcsarnokban. Képviseltette magát a torjai, árkosi, székelytamásfalvi, rétyi, kovásznai, uzoni ifjúsági szervezet.
A nap végére a dobogó felső fokára a TISZ (Torjai Ifjúsági Szervezet) állhatott, második a ZABISZ lett, a harmadik díjat pedig a FIKOSZ (Fiatalok Kovásznáért Szervezet) vihette haza. Emellett legjobb kapus és gólkirály díjat is osztottak, előbbit Túróczi István (TISZ) zsebelhette be, az utóbbit pedig Lázár Szabolcs (ZABISZ).
A zabolai fiatalok szeretnék köszönetüket kifejezni az őket támogatóknak: a helyi önkormányzatnak, aki a sportcsarnokot a rendelkezésükre bocsátotta, továbbá Szigyártó Gábornak, Fejér Sándornak, Szabó Andrásnak, Buchinger Istvánnak, Temérdek Róbertnek, Kovács Lehelnek, valamint Nagy György Árpádnak.
Fotó: Nagy György Árpád
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!