Töprengések

* „Édes hazámnak akartam szolgálni, és másoknak is alkalmatosságot e kis munkámmal adni, hogy akadály nélkül dicsérhessék az Istent” – Kájoni János (Ion Căianu) román származású szerzetes, író, zenész, humanista. A Kájoni-kódex a zenetörténet nagyszerű alkotása, többen feldolgozták.

Kájoni román volt, de amikor édes hazájáról beszél, Magyarországot érti. Hol rontottuk el, hogy a későbbi nemzedékek kisebbségei már ellenségnek tekintettek? 

* Tizenhetedik századi japán költő, Kawonara Uto. Alig néhány homályos feljegyzés őrizi emlékét. Szerény származású, mégis – apósa ellenkezése dacára – aránylag gazdag lányt vett el, akivel csupán három év boldogságnak örvendhetett, mert egy csatában meghalt. Eltűnt, halottnak nyilvánították. Huszonhat évesen. Az alábbi verse egy távoli, számunkra idegen érzésvilágba kalauzol:

Dal a távolból

Menyasszonyom fátyolán két piciny sáfránymadár / Harmatot, hajnali tiszta hűs harmatot csipeget. / Büszke fehér fácán és sas / a császár lobogóján. / Piros vércseppek jelzik utunkat a / Kvan-hegy felé.

Császár, császár, hallod-e / A síró menyasszonyok átkát? / Se fácán, se sas nem hagyja / El a fészke melegét. / Vércseppjeink mély folyóként / Érkeznek trónod elé.

Kvan-hegy, bús hegy, tölgyeiddel / Fedezd el majd testemet. / És ha cseresznyevirág-nyíláskor / Harmat-könnyet hullatsz, / Küldj belőlük menyasszonyom / Szomjas madárkáinak.

De íme, egy kétsorosa: „Ha majd szárnyas nyílvessző döfi át a szívemet, nem a te szerelmed, / Föld és Hold és Nap, ti átkozzátok meg azt, ki először háborút szított!” 

És a mi Tamási Áronunk tragikus hőse, a Szép Domokos Anna: „Akkor kiállott ő minden éjszakára a Holdnak képibe, s onnét le a földre imígy kiáltoza: – Verjen meg az Isten, háborúcsinálók! S nappalra kiállott a Napnak képibe, s onnét le a földre imígy kiáltozott: – Verjen meg az Isten, háborúcsinálók!”

De vissza Kawonarához. Életművét így határozta meg: „Élek, amíg szabad vagyok. / Írok, amíg csókod ajkamra talál. / Ha te elhagysz, ha láncra vernek,

Ezerszer szebb a legrútabb halál.”

Míg Petőfink: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet” 

Vagy nem is vagyunk olyan messze Japántól, vagy a nagy szellemek ölelkeznek téren és időn át, vagy valahol, mélyen, minden szív egyformán dobban.