Tőkés László EP-képviselőként is meglátogatta Bekééket

Tőkés László európai parlamenti képviselői minőségében is meglátogatta pénteken a csíkszeredai börtönben Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

Székely Hírmondó

2019. január 04., 17:462019. január 04., 17:46

A csíkszeredai börtönben tett látogatásról Tőkés László - aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is - pénteken számolt be egy sajtótájékoztatón. Emlékeztetett, hogy korábban magánemberként látogatta meg a két bebörtönzöttet, most viszont az EP külügyi bizottságának elnökének ajánlásával vett részt a látogatáson, s ebből az alkalomból lehetősége nyílt megtekinteni a csíkszeredai börtönben uralkodó viszonyokat is. Megállapította, viszonylag jó körülmények között vannak Bekéék, akik nehezményezik, hogy nem engedik őket külső munkavégzésre.

Tőkés bírálta a román államot, amelynek szerinte mindig is szüksége volt magyar politikai foglyokra, hogy megfélemlítse a romániai magyarságot. Az EP-képviselő szerint Bekéék is csak bűnbakok, akik révén a román állam az egész romániai magyarságot akarja megfélemlíteni. Szerinte a "székelyföldi terrorizmus ügy" mögött ugyanaz a hagyományos kamarilla áll, amely száz esztendeje törekszik a romániai magyarság elűzésére, tönkretételére.

Kiemelte, folytatni kell a két elítélt kiszabadításáért a jogi és a politikai küzdelmet. Úgy vélte, jogi téren elég szűkösek a lehetőségek, ezért fontos, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai úton is felvállalja az ügyet, és akárcsak az egyházi ingatlanok vagy a magyar iskolák esetében, ugyanolyan súllyal képviselje ezt az ügyet is a román kormánykoalícióval folytatott tárgyalásokon.

Az EMNT elnöke szerint ki kell használni a pápa Romániába tervezett látogatását, valamint Románia soros EU-elnökségét is, hogy ezt a kérdést minél alaposabban megismertessék a nemzetközi közvéleménnyel és döntéshozókkal. Szerinte Románia EU elnöksége érzékenyebbé teheti a külföldieket a két volt erdélyi HVIM-vezető ügye iránt.

A sajtótájékoztatón jelen volt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke is, aki bejelentette, hogy 2019-ben az EMNT több évfordulós programot szervez az 1989-es kommunistaellenes temesvári felkelés 30 éves évfordulójára.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018 júliusában öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés