Több új orvos érkezett

Bővítik a kézdivásárhelyi kórházat, a sebészet is megújul, és új, hiánypótló szereppel bíró orvosok is érkeztek.

Bartos Loránt

2019. szeptember 04., 00:082019. szeptember 04., 00:08

Egy lépést tett a fejlődés irányába a kézdivásárhelyi kórház, ugyanis egy olyan rendelő nyílt meg, ami eddig nem volt a céhes városban, nevezetesen az endokrinológia, ahol dr. Pályi-Kis Izabella fogadja a pácienseket – kezdte a beszámolót dr. Kelemen András, a kézdivásárhelyi kórház szóvivője, korábbi vezetője, aki Canea-Kocsis András kórházmenedzser társaságában számolt be az újdonságokról. A kabinet a volt üzemi rendelő épületében működik, amint megépül az új szárnya a járóbeteg-rendelőnek, akkor oda költöztetik.


Egy másik újdonság, hogy a napokban Bokor Tibor polgármester két és fél millió eurós szerződést írt alá az új épületszárny finanszírozására, az összegből emellett kb. 500 ezer euró értékben vásárolnak orvosi felszerelést. Az új épület a mostani járóbeteg-rendelő toldásaként lesz felépítve, és amint elkészül, akkor a kórház ezen részét a Vasút utcából is meg lehet közelíteni, amivel egy eléggé nagy problémát sikerül megoldani. „Ez is egy régi folyamat eredménye, két éve zajlik a háttérmunka, amiben fontos szerepet töltött be Bartha János, a városháza pályázatírója. Hasonlóan nagy munka előzte meg a sebészet felújítását is, remélhetően ott is hamarosan elkezdődhet az épület rehabilitálása” – tudtuk meg dr. Kelementől, aki köszönetét tolmácsolta a helyi tanácsnak és Bokor Tibor polgármesternek, hogy szívükön viselik az egészségügyi intézmény sorsát.


Ez azért is fontos, mert az intézmény finanszírozási gondokkal küszködik, 2012-től változatlan a biztosító által megtérített betegek utáni tarifa. Segítséget nyújtanak a környékbeli önkormányzatok is, havonta lakosonként 50 banival járulnak hozzá a kórház működtetéséhez.


A nőgyógyász főorvos kifejtette: a fizetések emelkedése pozitívumot hozott magával, szerencsére sokan döntenek úgy, hogy itthon, a barátok és a család környezetében maradnak úgy is, hogy a nyugati bérek még mindig jóval magasabbak a romániai juttatásnál. Így dr. Kaucsár Roland személyében a kórházba ortopéd szakorvos érkezett, az eddig egyedül tevékenykedő dr. Szabó István altatóorvos munkáját most már dr. Borbáth Anikó és dr. Páll Zsuzsa segíti. Van szemész is – dr. Mágori Tünde –, aki jelenleg szülési szabadságon van, a pszichiátrián dr. Dimény Edina dolgozik, de új erő dr. Dósa Edina rekuperációs specialista is, illetve dr. Májai Bruno, aki a tébécérendelőben teljesít szolgálatot, ugyanakkor érkezik egy diabetológus is.


A régi belgyógyászat kapcsán elhangzott, hogy az épületet nem érdemes rehabilitálni, a falak salétromosak, a kialakítása sem olyan, hogy megfelelő lenne egészségügyi ellátásra.


– Az épület elhelyezkedése lehetővé tenné, hogy egy idősotthon működjön benne, ahol a szakorvosok ellátást tudnának nyújtani, de ki tudná szolgálni a mosoda vagy adott esetben a kantin is. Ez az elképzelés viszont nehézségekbe ütközik, az ingatlan ugyanis a műemlékzónában van – summázott a szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés