Több száz program várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, amely a romániai magyarság legnagyobb könyvszemléjének számít.
2019. november 14., 10:372019. november 14., 10:37
A marosvásárhelyi Nemzeti Színházban zajló könyvvásár csütörtökön nyílik meg és vasárnapig tart. Csütörtökön délelőtt 10 órakor Balázs Imre József és a Navarra Dance táncosai tárják szélesre a színház kapuit, ezzel hivatalosan is megnyitva a negyedszázados szemlét.
Több mint 40 stand, több ezer kötet és több mint 100 program várja a látogatókat a seregszemlén, ahol az erdélyi és magyarországi könyvkiadás legfrissebb kiadványait lehet megvásárolni. A szervezők színházi programokkal, koncertekkel, író-olvasó találkozókkal, gyerekfoglalkozásokkal és számos irodalmi programmal várják a közönséget.
A 25 éves vásár irodalmi évfordulók bűvöletében telik. Az idén 60 éves Kovács András Ferenc költő előtt tisztelegve csütörtök este fél nyolctól a Sebő Együttes áll színpadra a Kossuth-díjas szerzővel és annak Árdéli szép tánc címet viselő kötetének megzenésített verseivel. Vasárnap délelőtt 11 órától pedig Jack Cole dalai kelnek életre Fazekas Ernő, Márton Lóránt és Nagy Csongor előadásában.
Szintén évfordulóhoz kötődik Bogdán Zsolt Ady-estje, a költő halálának századik évfordulója alkalmából kelnek életre a lázadó költő versei a kolozsvári színművész tolmácsolásában. A vásár vendége lesz a 70 éves Balla Zsófia is, aki két kötetét mutatja be.
Az irodalmi programok keretében Prózaajándék Vásárhelynek címmel Darvasi László, Grecsó Krisztián, Láng Zsolt, Németh Gábor és Vida Gábor irodalmi estet tart Gáspárik Attila és Szegő János moderálásában. Közreműködnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei. Szombat délelőtt Darvasi László, Grecsó Krisztián, Németh Gábor, valamint Szegő János várja irodalmi matinéra a látogatókat.
Szombaton este 7 órától Marie Jones Kövek a zsebben című színdarab látható Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter előadásában.
A vásár vendége lesz még Borsodi L. László, Elek Tibor, Fekete Vince, Győrfi Kata, Karácsonyi Zsolt, Keresztesi József, Király Kinga Júlia, Markó Béla, Mészáros Sándor, Rét Viktória, Sárközy Bence, Szávai Géza, Szűcs László, Tamás Dénes és Tibori Szabó Zoltán. Velük az Irodalmi Kávéházban, illetve író-olvasó találkozók, dedikálások alkalmával találkozhat a közönség.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!