Több mint játék

Amint arról már többször beszámoltunk, a Szent György Lovag Sakk Klub újabb fejezetet nyitott a háromszéki sakkoktatás történetében. A május közepén indult sakksuliba és mentáltréning képzésre jelentkezőket korosztályok szerint csoportosították, elsőként a hatvanöt évnél idősebbek számára szervezett tevékenységre kukkantottunk be.

Gocz Tibor

2022. augusztus 05., 00:452022. augusztus 05., 00:45

A helyi és megyei tanács által támogatott programon jelenleg két nyugdíjascsoport vesz részt, amelyek tagjai kedd délelőttönként a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola épületében találkoznak. A tevékenységek általában mindfulness meditációval kezdődnek, majd játékkal, azaz sakkoktatással folytatódnak, amit egy pszichoedukációs előadás követ. Látogatásunkkor a pillanat tudatos megéléséről és annak jótékony hatásairól esett szó, de az elkövetkezőkben a szorongás, a stressz, az érzelmi és értelmi intelligencia, a motiváció és konfliktuskezelés témakörét is körbejárják. Augusztus közepén egy teljes napot töltenek majd el Sugásfürdőn, ahol a tudatos jelenléttel kapcsolatos, illetve stresszoldó gyakorlatokat végeznek, de mindeközben készülnek arra a sakkbajnokságra is, amelyre szeptemberben a Sportnapok keretében kerül sor.

Demeter Éva, a képzés egyik részvevője kérdésünkre elmondta, minden héten nagyon várja ezeket az alkalmakat, hiszen rendkívül érdekes témák kerülnek megvitatásra. Nagy Mária pedig arról számolt be, hogy gyermekkora óta nem sakkozott, így nagyon örvend annak, hogy nemcsak érdekfeszítő előadásokat hallgathat végig, hanem ismét tanulhat játszani is. A résztvevők kiemelt érdeklődését László Zoltán sakkoktató is megerősítette. Elmondása szerint tanítványai a legnagyobb komolysággal vesznek részt a tevékenységeken és a házi feladatokat is rendszeresen elvégzik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés