Több koronavírusos összeesküvés-elméletnek dől be, aki a közösségi médiából tájékozódik

Akik a közösségi oldalakról tájékozódnak, nagyobb valószínűséggel hiszik el az új koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket, a kockázati tényezőkről és a megelőzésről szóló tévhiteket – derült ki egy új, nagyszabású amerikai felmérésből.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 29., 10:502020. szeptember 29., 10:50

A Snapchat-használók 28, az Instagram-használók 23, a Wikipédia-olvasók 25 százaléka adott hitelt a Covid-19-cel kapcsolatos téves információknak – állapították meg a Northwestern, a Harvard, a Northeastern és a Rutgers Egyetem kutatói.

Az augusztus 7. és 26. között, 21 ezer amerikai bevonásával készített tanulmány szerint a megkérdezetteknek abból a nyolc százalékából, akik az előző 24 órában a Messengeren kaptak híreket, 26 százalék volt hajlamos elhinni a hamis állításokat. A résztvevőknek abból a négy százalékából, akik WhatsAppot használtak, 31 százalék hajlott erre. Hitelesebbnek bizonyult a hagyományos média.

Azok közül kerültek ki legalacsonyabb arányban (11 százalék) a hamis információkban hívők, akik televíziók híradóiból, nagy hírportálokról, azok alkalmazásaiból, valamint helyi lapokból tájékozódtak.

"Az eredmények alátámasztják az előzetes aggodalmakat, hogy a közösségi háló táplálja az új koronavírussal és a Covid-19-cel kapcsolatos tévhiteket. A félretájékoztatásnak súlyos következményei lehetnek, amikor az egyéni viselkedést vagy a csoportvélekedést befolyásolja" – mondta James Druckman, a kutatócsoport tagja, a Weinberg Egyetem politológusa.

A kutatók azt kérdezték a résztvevőktől, hogy elhiszik-e azt a 11 hamis állítást a Covid-19-ről, amelyek a járvány kezdete óta keringenek az interneten. A 11 állításból hat összeesküvéselméletekről vagy kockázati tényezőkről, öt a megelőzésről szólt.

Egy-egy állításról 7-22 százalék válaszolta, hogy egyetért vele. A legkevesebben, 7 százalék hitte, hogy az influenza elleni oltás növeli a Covid-19 kockázatát, 22 százalék vélte azt, hogy az új koronavírus egy kínai laboratóriumból került ki vegyi fegyverként.

A kutatók továbbá megállapították, hogy a 45 év alattiak hajlamosabbak voltak a hamis híreknek hinni, az idősebbek kevésbé. A 25 alattiak 18 százalék eséllyel dőltek be, a 25-44 közöttiek 17, a 45-64 közöttiek 12, a 65 év felettiek 9 százalék eséllyel hittek el téves állításokat.

Akik hittek a Covid-19-cel kapcsolatos hazugságoknak, azok kisebb valószínűséggel adatnák be maguknak az ellene védő oltást.

A kutatók emellett erős összefüggést találtak a maszkviselés és a hamis információknak bedőlés között. A 11 vizsgált állításból 8 hívői kevésbé szigorúan követték a maszkviselési szabályokat, mint azok, akik nem hitték el a hamis híreszteléseket vagy bizonytalanok voltak bennük.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés