
A Kárpát-medence ásványvizei címmel szerveznek nemzetközi konferenciát Sepsiszentgyörgyön. A 13. alkalommal sorra kerülő tudományos ülésszakot augusztus 24–27. között tartják a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem dísztermében.
2017. augusztus 23., 00:302017. augusztus 23., 00:30
A Kárpát-medence ásványvizei címmel szerveznek nemzetközi konferenciát Sepsiszentgyörgyön. A 13. alkalommal sorra kerülő tudományos ülésszakot augusztus 24–27. között tartják a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem dísztermében.
A konferenciasorozatot néhai Makfalvi Zoltán csíkszeredai geológus kezdeményezte – mondta el dr. Máthé István, a Sapientia EMTE egyetemi docense a megyei tanácsnál szervezett tegnapi sajtóértekezleten.
– A Kárpát-medence felszín alatti vízkészletei stratégiai fontosságúak, az ásványvizek és gyógyvizek páratlan értéket képviselnek, a felszín alatti kincs feltárása, hasznosítása, tanulmányozása komoly szakértelmet igényel – hangoztatta a szakember.
Az ásványvízipar Kovászna megyében leszálló ágon van, fontos lenne a szakemberek, beruházók figyelmét Háromszék felé irányítani – hangsúlyozta Nagy József, az Aquasic Egyesület igazgatója.
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke úgy vélekedett, hogy Székelyföld „borvíz nagyhatalom”, ezért a megyei tanács céljai közé tartozik, hogy a beüzemelt kezelőközpontok és népi feredők használatba adásával párhuzamosan „többet foglalkozzunk a borvíz gazdasági vonzatával”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!