
Kisebb házi meglepetés-ünnepségen adták át Kató Ibolya pszichológusnak az anyaországi Emberi Erőforrások Minisztériuma által odaítélt elismerő oklevelet.
2019. január 29., 00:182019. január 29., 00:18
Kató Ibolyát a kultúra ápolásáért, a közösségépítésért és a nemzeti identitás megőrzése érdekében kifejtett tevékenységéért jutalmazták, amelyet az illyefalvi Keresztyén ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) ügyvezetőjeként, az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság alapítójaként, illetve tiszteletbeli ügyvezetőjeként végzett. Méltatói nem feledték, hogy korábban a gyermekfalu működtetésében vállalt oroszlánrészt, és éveken át küzdött azért is, hogy a hungarikummá nyilvánított, az idegrendszeri sérülésekkel született gyerekek fejlesztésében csodákra képes Pető-módszert Erdélybe is elhozza. Az illyefalvi központban már konduktorokat, azaz e módszert alkalmazó gyógypedagógusokat is képeznek.
A kis ünnepségen Kondor Ágota, a mentálhigiénés társaság elnöke köszöntötte Kató Ibolyát, érdemei közé sorolva azt is, hogy közösségeket épített és közvetve embereket is mentett, hiszen azok, akik a budapesti Károlyi Gáspár Református Egyetem Illyefalvára kihelyezett mentálhigiénés posztgraduális képzését elvégezték, sokszor nehéz helyzetben levő embereket segítenek ki nagy életválságaikból: alkoholistákkal, veszteségeket elszenvedőkkel, idősekkel dolgoznak. A lelki egészségvédelem területén máig Erdélyben több mint 200 szakember képezte tovább magát. Ezt követően dr. Tomos László adta át az elismerést Kató Ibolyának.
– Nagyon örvendtem, hogy nem kell elmennem Budapestre... Nehéz nekem, mikor megdicsérnek, akár egy díjat átvenni vagy megmagyarázni. Nagy meglepetés volt, mikor az államtitkár felhívott – mondta az ünnepelt, aki legjobban mégis annak örült, hogy népes családként köszöntötték őt kollégái és a KIDA alkalmazottai.
A magyar kultúra napján Kató Ibolya mellett hasonló elismerő oklevélben részesült Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola igazgatója, Nyerges Attila, az Ismerős Arcok együttes énekese, Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója és Török Viola, a Spectrum színház művészeti vezetője is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!