Tizenhárman élnek 860 lejből

A szociális támogatások kifizetését és felügyeletét végző szakhatóság Kovászna megyei területi hivatalának adatai szerint az utóbbi négy-öt évben Háromszéken folyamatosan csökkent a szociális segélyeket igénylők száma.

Székely Hírmondó

2023. január 15., 18:062023. január 15., 18:06

Tavaly Nagybacon községben részesült a legtöbb, mintegy 800 család a garantált minimális jövedelem néven ismert szociális segélyben, a lista végén Torja, Kökös és Málnás állt. A megyeszékhelyen 2018-ban 148 család kapta a havi rendszerességgel folyósított szociális segélyt, 2019 decemberében a hivatalos szám 109 volt, 2022 végén pedig 85. A szociális igazgatóság illetékesei úgy látják, a segélyigénylők száma egyfelől azért is csökkent, mert több jogosult külföldön dolgozik, emellett az is tény, hogy némelyek inkább lemondanak a pénzbeli szociális segélyekről, mintsem annak fejében havonta közmunkát végezzenek a lakcímük településének területén. Előfordultak olyan esetek is, hogy a szociális segélyekre szorulók a kérvény benyújtásának idején vállalták a közmunkát, de később nem tettek eleget ezen kötelezettségüknek, emiatt a segélyt elveszítették bizonyos időre. Az sem titok, hogy a rászorulók között akadnak, akik nem a kis összegű garantált minimális jövedelemért adnak be kérvényt, hanem az azzal járó egészségbiztosítás megszerzése érdekében.

A segélyt főleg többgyermekes családok igénylik huzamosabb ideig, a sepsiszentgyörgyi szociális igazgatóság nyilvántartásában szerepel olyan kérvényező, aki 9 eltartásra szoruló családtaggal szerepel a listán, a havi jogosultságuk 746 lej. Az igazgatóság ennek kapcsán közli a minimális garantált jövedelem havi összegeit is: egy háztartáson belül egy személynek 149 lej, két személynek 269 lej, három személynek 376 lej, négynek 465 lej, 5 tagú családnak 554 lej, 6 tagúnak 593 lej, 7 tagúnak 631 lej, 8 tagúnak 669 lej, 9 tagúnak 708 lej, 10 tagúnak – mint az említett példánál – 746 lej. Barót városban 10 évvel ezelőtt öt-hatszáz háztartás kérvényezett szociális segélyt, idén alig 26, de Uzonban is százról kevesebb mint nyolcvanra csökkent a számuk. További példák: Kézdivásárhelyen tavaly decemberben 38, Előpatakon 214, Torja községben 4 család szerepelt a listán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust