
A Don-kanyarban 1943. január 12-én elindított szovjet előretörés során elesett, megfagyott, illetve fogságba esett és ott elpusztult több tízezer magyar katonára emlékeztek Háromszék két városában és a Katrosában a tragédia 76. évfordulóján.
2019. január 14., 00:042019. január 14., 00:04
Katrosai emléktúra
A Történelmi Vitézi Rend (TVR) kézdiszéki kapitánysága v. Szima Csaba vezetésével emléktúrát szervezett a Kászon völgyében hőseink emlékére általuk állított apostoli kereszthez. A TVR kézdi, csíki, sepsiszentgyörgyi, bardoc-miklósvárszéki, Brassó és Hétfalu-széki állományának közel ötven tagjából és a hagyományőrzőkből álló lelkes csapatot a helyenként fél métert is meghaladó hó sem tántorította el a célkitűzés elérésétől. A 24 km-es emléktúra résztvevői reggel fél nyolckor indultak a kézdivásárhelyi Gábor Áron térről a Kászon völgye felé, hozzájuk csatlakoztak néhányan Kézdiszentléleken és Szárazpatakon, majd együtt folytatták útjukat a 2018-ban Kászonaltíz határában felállított apostoli keresztig.
Az emlékjelnél v. Bartha Imre törzskapitány részletesen felidézte az 1943. január 12-én kezdődő ütközetet, amelyben napok alatt szinte teljesen megsemmisült a közel kétszázezres Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg. A rendezvény főszónoka, v. Ambrus Ágnes székkapitány azt hangsúlyozta, hogy a TVR tragikus sorsuk ellenére nem áldozatoknak, hanem hősöknek tekinti a doni áttörés során elesetteket, megsebesülteket és a harcokat túlélőket. „A kötelességteljesítés, a bajtársiasság hősei ők, akik emberként és magyarként is kitűntek” – nyomatékosított a székkapitány, aki a bebörtönzött székely fiatalokkal – Szőcs Zoltánnal és Beke Istvánnal – történtekre is kitért. „Őket sem csak áldozatoknak kell tekintenünk, hanem a nemzet ügyét szolgáló, tudatosan cselekvő fiataloknak, akik szabadon és szabadságuktól megfosztottan is a méltóságteljes, emberi tartást, a bajbajutottak megsegítését, az önálló életvezetést képviselték. A megfélemlítés ellen emelték fel szavukat, s mertek felelősséget vállalni önmagukért és közösségükért” – jelentette ki a székkapitány, hozzátéve, hogy az erdélyi magyar közösség megfélemlítése napjainkban egyre erőteljesebben folytatódik, hiszen a doni megemlékezés megszervezése útjába is megpróbáltak akadályokat gördíteni, és az ünnepség alatt is erődemonstrációt tartottak a Kászon-völgyébe autókkal felvonuló rendőrök és csendőrök.
A TVR főkapitány-helyettese, v. Lázár Elemér az összefogás szükségességéről szólt az emlékezőknek, majd koszorúzás következett, ami után a jelenlevők elénekelték nemzeti imáinkat. A rendezvényen közreműködött Gáspár Zalán, a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Iskola negyedik osztályos tanulója, aki Gábor Judit tanárnő irányításával katonadalokat adott elő. A végén v. Benkő László a TVR nevében sült szalonnával és forralt borral kínálta a megemlékezőket.
Tizedszer Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön a Hősök temetőjében vette kezdetét a megemlékezés, ahol az Erdélyi Vitézi Rend állománya hajtott fejet az áldozatok emléke előtt és imádkozott v. Bucsi Zsolt Tamás vártemplomi lelkész vezetésével a lelki üdvösségükért.
A II. Magyar hadsereg felállítása és keleti frontra történő kivezénylése nem a magyar vezetőség felelőtlen döntésének, hanem a német nyomásgyakorlásnak volt a következménye. Az adott helyzetben ennek ráadásul még örülhettek is, mert kompromisszumos megoldást jelentett, Hitler ugyanis a teljes magyar haderő bevetését követelte. A 200 km hosszú frontszakaszt tartó magyar tisztikar és legénység pedig példát mutatott az önfeláldozásig elmenő helytállásból. A − 40 °C fokos hideg és a többszörös túlerő azonban végül összeroppantotta őket – idézte fel a tragikus eseményeket v. Nagy Zoltán történész.
A Magyar Férfidalárda jóvoltából felcsendülő, korabeli katonanóták elhangzása után a jelenlévők fáklyás menete a templomkertbe vonult, ahol a vitézi rendek képviselői megkoszorúzták a hősök emlékművét.
Bartos Lóránt – Bedő Zoltán
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!