A KreaKids Stúdió kreativitásfejlesztő magániskola újabb kézművesnapot szervez a szabás-varrással kacérkodó felnőtteknek Kézdivásárhelyen.
2023. január 19., 11:492023. január 19., 11:49
Tavaly decemberben szerveztek első alkalommal hasonló kézművesnapot a felnőtteknek, és az érdeklődés nagyban felülmúlta a szervezők várakozását.
„Eldöntöttük, hogy havonta arra szánunk egy szombatot, hogy a felnőttekkel kreázzunk, ezzel is arra sarkallva őket, szánjanak magukra időt, és alkossanak” – fogalmazott Babos-Máthé Réka, a magániskola egyik alapítója.
„Jó érzés látni a felnőttekben is azt a felszabadultságot, amit a gyerekeknél mindig megtapasztalunk. Legtöbben szinte mentegetőzve érkeznek, hogy ők nem olyan kreatívok, nem tudnak szabni-varrni… Aztán rövid idő belül kiderül számukra is, hogy mi itt, a Kreában teljesem máshonnan közelítjük meg a dolgot, nincsenek elvárások, és végül mindig fantasztikus munkák születne” – osztotta meg tapasztalatait Babos-Máthé.
A következő műhelymunka, vagy divatos szóval élve, workshop január 21-én, szombaton 10 órakor kezdődik és 19 óráig tart, 13 és 14 óra között egyórás ebédszünetet tartanak. A tevékenység ára 250 lej, jelentkezni még ma, január 19-én lehet a 0753.133.387-es telefonszámon lehet Babos-Máthé Rékánál.
A szervezők ezúttal is mesés napra készülnek, és ha már mese, bizonyára mindenki ismeri Gombóc Artúr csoki iránti rajongását. Az imádnivaló, kék színű kövér madár szereti a kerek csokoládét, a szögletest, a hosszút, a rövidet, a gömbölyűt… és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon. A KreaKids Stúdió soron következő tevékenysége ezt a Gombóc Artúr-i hitvallást viszi tovább: Babos-Máthé Réka elmondása szerint készülhet loknis, pörgős szoknya, a ceruzaszoknya, gumiba húzott és a derékpántos, zsebes, sportos és kényelmes, elegáns, patchwork, színes, egyszínű stb. – a lényeg az, hogy mindegyik egyedi lesz, személyre szabott, és mindeniknek meglesz a saját története.
„Szoknyát tervezünk, szabunk és varrunk. Várunk mindenkit, aki már rég szeretne alkotni magának vagy lányainak, barátnőjének, de akkor is, ha soha életében nem is gondolta, hogy képes lesz arra, hogy elkészítsen egy ruhadarabot, amit majd hordani is tud” – mondta biztatólag a szervező.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!