Tervek minden mennyiségben

Fábián Sándor megbízott polgármester bizakodóan várja a helyi választásokat, hiszen úgy véli, munkájával hozzájárult a község gyarapításához, és amint az alábbiakban kiderül, még bőven vannak tervek tarsolyában.

barni

2020. szeptember 01., 00:202020. szeptember 01., 00:20

„A Csernáton és Torja közötti útszakaszon jól haladnak a munkával, jelenleg öntik az öt centiméter vastagságú aszfaltréteget, amelyre négycentis koptatóréteg kerül. A Kandia-híd felújítása a végéhez közeledik, már csak az utolsó simítások vannak hátra, azonban az a termésbetakarítás miatt néhány napig tolódik, hiszen úgy döntöttünk, erre az időszakra megnyitjuk a hidat a mezőgazdasági gépek számára. Ugyanakkor megkötöttük a szerződést az 1-es számú óvoda felújítására, sőt, már a munkához is hozzáláttak, és reményeink szerint jövő ősztől megújult épületbe járhatnak a kicsik. A hamarosan kezdődő tanévet a Farkas–Konnáth-kúriában kezdik az óvodások” – sorolta az elöljáró.

Galéria

A lassan két éve folyamatban levő telekkönyvezés kapcsán elmondta, az illetékesek bíznak benne, hogy szeptember végéig az adatfeldolgozás és a térképek véglegesítése megtörténik. „Az ikafalvi és albisi belsőségekkel végeztek, jelenleg az alsó- és felsőcsernátoni belterületek telekkönyves beazonosításán dolgoznak”, fejtette ki Fábián Sándor. Ezen munkafázis végeztével majd mindenki láthatja, mekkora kül-, illetve belterület birtokosa, és amennyiben bárki úgy véli, valami nincs rendjén, hatvan nap áll rendelkezésére, hogy benyújtsa panaszát, amelyet a kataszteri hivatal felülbírál, és jogos panasz esetén elvégzik a szükséges javításokat, tette hozzá.

Az albisi ravatalozóház ügyét is előremozdítanák, hangsúlyozta. „A faluközösség nem volt elégedett a tervezett formával, ezért módosításokra volt szükség. Ám a dokumentációt a munkát végző cég rendelkezésére bocsátottuk, hogy nézzék át, és bízom benne, hogy mielőbb munkához látnak.” Örömmel újságolta, hamarosan lesz közvilágítás az Alsó- és Felsőcsernáton közötti út mentén. „Az oszlopok már állnak, hamarosan az égőket is felszerelik.”

A szeptember végén esedékes helyi választások kapcsán a polgármester így nyilatkozott: „Az RMDSZ teljes tanácsocsjelölt-listával indul. Polgármesterjelöltként ellenfelem is lesz a függetlenként induló Rákosi Árpád személyében, ám bízom benne, hogy az emberek értékelik eddigi munkámat, és bizalmat szavaznak nekem a folytatásra”.

Galéria

Ami pedig a folytatást illeti, a fejlesztések–kultúra–sport-hármas jelenti számára a prioritásokat. „Pontra tennénk a község vízhálózatát minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt, emellett eltökélt szándékom a kultúrotthon felújítása, a sportbázis és a községi utak korszerűsítése, az alsócsernátoni Kis út csatornázása és aszfaltozása, továbbá biztató jelek érkeztek a Dálnokkal közös csatornahálózat-bővítés kapcsán. Az orvosi rendelőket korszerű felszerelésekkel látnánk el, ezért a megyei tanácsnál ultrahangvizsgáló-készülék beszerzésére (ekográf) pályázunk, folytatnánk az oktatási intézmények korszerűsítését, beleértve a felsőcsernátoni Bod Péter-iskolát is. Továbbá Maksával és Dálnokkal közösen pályáznánk a gázhálózat kiépítésére a községben”, összegzett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés