Terrorista támadásokért börtönre ítéltek egy cseh nyugdíjast

A 71 éves Jaromír Balda 2017 nyarán Mladá Boleslav mellett két alkalommal szándékosan fákat döntött a vasúti sínekre, hogy vonatbalesetet idézzen elő.

Székely Hírmondó

2019. január 15., 10:432019. január 15., 10:43

Mindkét esetben hibás cseh nyelven írt, fenyegető tartalmú röplapokat is hátrahagyott a környéken azzal a céllal, hogy az esetleges balesetekért a lakosság a muzulmán bevándorlókat tegye felelőssé. Bár a szerelvények mindkét esetben nekiütköztek a sínekre döntött fának, de sérülés nem történt, csak anyagi károk keletkeztek.

Jaromír Balda az első cseh állampolgár, akit terrorizmusért ítéltek el Csehországban - mutatott rá Martin Bíly ügyész a bírósági döntés után tartott sajtóértekezletén.

A nyugdíjas a hatályos törvények szerint akár 15 év börtönbüntetést is kaphatott volna, de az ügyész csak négy évet javasolt, mert orvosi vizsgálatok szerint Balda pszichiátriai betegségben szenved, amely viselkedését is befolyásolja. A bíróság elfogadta az ügyész javaslatát, s az elkövető a szabadságvesztés mellett pszichiátriai kezelésnek is alá kell vesse magát. Ugyanakkor enyhítő körülményként figyelembe vették az elkövető magas életkorát és büntetlen előéletét.

A bíró szerint Jaromír Balda egyértelműen vétkes, mert tettére hosszabb időn át készülődött, mindent előre jól eltervezett, s a hozzá vezető nyomokat is megpróbálta eltüntetni. Balda a cseh sajtó szerint a szélsőségesnek minősített Tomio Okamura képviselőházi alelnök által vezetett Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom híve, amelyet anyagilag is támogat, bár maga nem tagja a mozgalomnak. Okamura már korábban elhatárolódott az ügytől.

Jirí Wazik, a bírói testület elnöke szerint Balda bizonyos értelemben azok áldozatának is tekinthető, akik szélsőséges és idegenellenes nézeteket terjesztenek a társadalomban.

"Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy ne viselne felelősséget tetteiért. Sokkal jobban meg kellett volna gondolnia, mit tesz. Tudatosítania kellett volna, hogy bármiféle gyűlölet mindig újabb gyűlöletet gerjeszt" - mondta ítélete indoklásában a bíró. "Az államnak a bíróság által egyértelműen ki kellett nyilvánítania, hogy az ilyen viselkedést nem tűri, hanem szigorúan megbünteti, mert ellentétes a társadalmi rendszerünk alapértékeivel" - szögezte le Jirí Wazik.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés