Társasjátékkal buzdít önkéntes munkára a Gyulafehérvári Caritas

Másfél éves előkészítő munka eredményeként született meg az a társasjáték, amely az önkéntességet és a társadalmi felelősségvállalást kívánja népszerűsíteni a fiatalok körében.

Farkas Áron

2024. április 16., 16:222024. április 16., 16:22

Bogdán Beáta önkénteskoordinátor megkeresésünkre elmondta, a Caritas munkatársai mindig igyekeznek valamilyen új, kreatív módokon bemutatni az önkéntesmunka sokszínűségét, így, amikor a szegedi Talentum Alapítvány felvetette, hogy vegyenek részt egy társasjáték fejlesztésében, boldogan csatlakoztak a kezdeményezéshez. A terv megvalósításához Erasmus+ pályázatot nyújtottak be, amely nyertesnek bizonyult, így 2022 őszén nekiláttak a munkának.

Galéria

A fejlesztés során három alkalommal találkozott a projektcsapat Szegeden, Kézdivásárhelyen, illetve Gyulán. A Gyulafehérvári Caritas részéről Bogdán Beáta mellett Kocsis András programvezető, Fekete Gyöngyvér-Csilla marosvásárhelyi önkénteskoordinátor és Fechită Lujza önkéntes vett részt a munkában. „Első alkalommal meghívtunk gamifikációs szakembereket, akikkel a játékosítás témáját jártuk körül, különböző játékmódokkal ismerkedtünk meg, majd lefektettük az alapokat, hogy milyen üzeneteket szeretnénk átadni, milyen módszerrel és milyen formában. Egy kártyajátékból indultunk, végül egy 70x100 centiméteres játéktábla lett belőle” – mesélte a Caritas munkatársa. Hozzátetette, a játékot többszáz diák, önkéntesek, pedagógusok, szociális munkások és szakemberek bevonásával tesztelték Erdélyben és Magyarországon egyaránt.

A változás benned van! Te benne vagy? elnevezésű játékban 4-8 fős társaságok vehetnek részt, a javasolt játékidő 35 perc. Az első szakaszban a résztvevők egyénileg döntenek arról, hogy milyen formában kívánják kivenni részüket a különböző önkéntes tevékenységekből. Választásaik alapján a sikerélmény, jutalom, tapasztalat és közösség útvonalakon haladnak előre, ugyanakkor bónuszkártyákat (erőforrásokat) is gyűjtenek maguknak. A második részben csapatban dolgozva, az erőforrásokat összeadva tudják megoldani a különböző társadalmi kihívásokat, de dönthetnek úgy is, hogy nem kívánnak egy adott kérdéssel foglalkozni, és inkább egy másikat választanak.

Galéria

A játék során 21 önkéntes tevékenyég révén 14 társadalmi kihívás megoldására van lehetőség, de az üresen hagyott kártyák segítségével saját ötletek beépítése is megoldható. A tárgyalt témák között olyan aktuális és fontos kérdéseket találunk, mint az iskolai erőszak, az online zaklatás, a kisebbségi csoportok kirekesztettsége, vagy az idősek elmagányosodása.

Bogdán Beáta kiemelte, a társasjáték célja az önkéntesség, a társadalmi felelősségvállalás népszerűsítése, a fiatalok tájékoztatása és játékos bevonása az ilyen jellegű tevékenységekbe. „Próbáljuk közelebb hozni a játék során ezeket a témákat, hogy érezzék, nem csak cseppek a tengerben, hanem fontos a hozzáállásuk, fontos, hogy meglássanak problémákat, hogy ők is tegyenek bármilyen kis dologgal a nagy, globális változások elérése érdekében” – fogalmazott.

Galéria

Mind mondta, folyamatosan szükség van újabb önkéntesek bevonására, hiszen azok a diákok, akik középiskolásként kerülnek be a csapatba, egyetemi tanulmányaik idejére nagyobb városokba költöznek, így kiesnek a körforgásból, akárcsak azok, akik itthon maradnak és családot alapítanak. Tapasztalataik szerint nagyon nehéz motiválni a fiatalokat, hogy vállaljanak önkéntes tevékenységet, ugyanis a világjárványt követő időszakban zárkózottabbak lettek, inkább választják az otthoni kényelmet, az online tartalmakat a való világ helyett. „Mi hiszünk még abban a Caritasnál, hogy az emberi kapcsolatok és az emberi interakciók a legfontosabbak” – fogalmazott az önkénteskoordinátor.

A társasjátékhoz egy módszertani ajánlás is készült az érintett témák mélyrehatóbb feldolgozása érdekében. „Az ajánlás segítséget nyújt annak a pedagógusnak, szociális munkásnak, ifjúsági segítőnek, bárkinek, aki játszatja a játékot, hogy hogyan, milyen alapokról kezdje el, milyen játékokkal, módszerekkel, eszközökkel lehet ezt feldolgozni és rávilágítani egy-egy témára” – magyarázta Bogdán Beáta. A játék befejezését követően a résztvevők közösen átbeszélhetik a felmerült kérdéseket, a meghozott döntések mögött álló motivációkat, és azok következményeit, ezáltal jobban tudatosítva az egyes társadalmi problémák fontosságát. A fiatalok ugyanakkor általuk korábban nem ismert önkéntes lehetőségeket is felfedezhetnek a tevékenység során.

Galéria

Április 18-án, csütörtökön 15 órától a társasjátékot a kézdivásárhelyi Borudvar Pajta-termében mutatják be. A jelenlevők megismerkedhetnek a fejlesztésben részt vevő két szervezet tevékenységével, kipróbálhatják a játékot, ugyanakkor a készlet erejéig igényelhetnek is egy-egy példányt.

A szervezők az érdeklődőket arra kérik, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék a 0735 735 165-ös telefonszámon, vagy a beata.bogdan@caritas-ab.ro email-címen. Előzetes időpontegyeztetés alapján a játék osztályfőnöki órák vagy más közösségi események keretében is kipróbálható.

A társasjáték és kellékei nyomtatható formátumban ingyenesen letölthetők.

Galéria
Galéria

Fotó: Gyulafehérvári Caritas

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust