Learning Together (Tanuljunk Együtt) címmel tartotta október 9–13. között az Erasmus+ ifjúsági csereprogramját a Turulmadár Ifjúsági Iroda.
2019. október 22., 00:062019. október 22., 00:06
A csereprogram a nemzetközi személyiségfejlesztő The Duke of Edinburgh's International Award (DOFE) program köré épült. Az Iroda 2015 óta tagja a DOFE-nek, melynek célja a 14 és 24 év közötti fiatalok személyiségének fejlesztése, szellemi, fizikai, önkéntességi tevékenységek által, valamint a sikeres teljesítéshez a fiatalok kalandtúrával zárják a programot.
A párnapos csere során a résztvevők a DOFE program mellett betekintést nyertek az Erasmus+ működésébe, megismerték az önkéntesség nyújtotta lehetőségeket, elsajátíthatták a túrázási technikákat. A tematikus esteken a résztvevők egymás kultúrájából, népszokásaiból, gasztronómiájából is kaptak egy kis ízelítőt. Vasárnap Sepsiszentgyörgy főterén népszerűsítették a programot, villámcsődületet tartottak, előadták a csere ideje alatt megírt saját Erasmus+-dalukat, ezt követen a programot Sugásfürdőn a kalandparkban, valamint a mászófalon zárták.
A Turulmadár Ifjúsági Iroda közleménye
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!