
A veszélyes medvékkel szembeni azonnali beavatkozást lehetővé tevő sürgősségi rendelet hatályba lépése óta eltelt egy évben több mint 200 beavatkozás történt, ezek a túlnyomó többsége a medve elűzését jelentette - közölte pénteken a Facebook-oldalán Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
2022. augusztus 06., 11:322022. augusztus 06., 11:32
[reklam]
A tárcavezető bejegyzése szerint a környezetvédelmi minisztérium a héten rendezte a tartozását, és több mint 1 millió 200 ezer lej értékben térítette meg a vadásztársaságokkal szerződésben álló önkormányzatoknak az állandó készenlét és a beavatkozások költségeit. Emellett júliustól hatályba lépett az a jogszabály, amely kiterjesztette a veszélyes medvékkel kapcsolatos beavatkozást a települések külterületeire is - írta Tánczos.
"Az emberek és javaik védelme kiemelt feladatunk. Éppen ezért egyszerűsítjük a beavatkozás engedélyezését olyan esetekben, amikor az emberi élet veszélybe kerül" - szögezte le a miniszter. Hozzátette: az azonnali intézkedések mellett továbbra is azon dolgoznak, hogy csökkentsék az ember és medve közötti konfliktusokat. Idén először megelőzési kvótákat fogadtak el, és tavaszra elkészül az állományfelmérés, amellyel szerinte új alapokra helyezhető a medvepopuláció szabályozása.
Bejegyzésében Tánczos emlékeztetett arra, hogy a minisztérium villanypásztorokkal segíti a gazdákat és büntetjük a szabálytalankodókat. Emellett szigorítják a medve etetéséért járó bírságokat és növelik a büntetéseket. A tervek szerint akár a járművét is elkobozhatják annak, aki természetvédelmi területekre engedély nélkül hajt be motorbiciklivel, motoros szánnal, autóval vagy egyéb járművel, kivéve a közutakat, az erdei utakat, amelyeken tábla vagy sorompó nem tiltja a behajtást, valamint a kifejezetten erre a célra kialakított és jelzéssel ellátott területeket.
A miniszter pénteken Csíkszentdomokoson a Hargita Megyei Tanácsal közösen polgármesterekkel és a vadásztársulatok vezetőivel egyeztetett a medvekérdésről.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!