
A nemrég megtartott tanácsülésen a kommandói testület rábólintott, hogy a LEADER keretében pályázhassanak egy fedett tribün építésére a helyi focipályára.
2017. július 19., 00:162017. július 19., 00:16
A nemrég megtartott tanácsülésen a kommandói testület rábólintott, hogy a LEADER keretében pályázhassanak egy fedett tribün építésére a helyi focipályára.
Az ülésen Kocsis Béla polgármester ismertette a testülettel, hogy 41 ezer eurós vissza nem térítendő alapot pályázhatnak a LEADER keretében egy 150 férőhelyes lelátó építésére. A testület egyöntetűen rábólintott a lehetőségre, az elöljáró pedig megjegyezte: napokon belül be is nyújtják a szükséges papírokat a pályázathoz.
Kocsis hangsúlyozta, a tribünépítése mindenképp fontos lenne a faluközösség számára, ugyanis nemrég újraindult a Kommandói Fenyvesek focicsapat, és céljuk, hogy feljussanak az 5. ligából a 4.-be. Az önkormányzat támogatása mellett, többek közt a magyarországi OTP segítségét is élvezik, amely 3 ezer euróval szponzorálja a csapatot, továbbá a megyei önkormányzatnál pályázott 2 ezer lejre a sportegyesület.
– A kommandói emberek szeretik a focit, és nagy hagyománya van a futballnak a településen, ezért szeretnénk, ha ez a fajta sportélet továbbra is élne a községben – szögezte le az elöljáró.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!