Tacepao és plakátmagány

Zubreczky Antal

2017. augusztus 09., 00:022017. augusztus 09., 00:02

Ötvenegy éve, éppen augusztusban a kínai nagyvezér, Mao elrendelte egy óriás plakát terjesztését, az úgynevezett kulturális forradalom Auróra-ágyúlövéseként. „Bombázzátok a vezérkart!”– hangzott a marcona felhívás. Ha csak a vezérkart bombázták volna, az az elvtársak közötti kedélyes, szokásos véres leszámolás lett volna. Sajnos az elkövetkezendő években sok-sok millió ártatlan embert gyilkoltak le.


A hírhedt plakát egy „tacepao” volt, azóta a szó az agresszív vizuális propagandára utal. A sors iróniája, hogy mintegy húsz évvel később a diákok egy másik tacepao-özönnel indították el a mozgalmat, amely Kínát megszabadította a Mao-féle őrülettől. Magyarán kölcsön kenyér (és pofon) visszajár.


A köztéri feliratozás, mint a hatalom erőfitogtatása nem új találmány. Hammurapi törvényei egy oszlopon álltak a nyilvánosság előtt, vagyis az ezerből egy ember, aki olvasni tudott, elmondhatta a többieknek, miről van szó. A rómaiaknál a hirdetőfal – hivatalos közlöny és reklám egyidőben – megrongálásáért szigorú büntetés járt. A középkorban a katedrálisok, templomok képei (a szentek mellett a királyok ábrázolásaival) világosan tudatták a néppel, ki itt az úr. És ha valaki netán lassúbb felfogású renitens volt, a minden faluszélen díszelgő akasztófa pluszérvvel szolgált. Egy olasz falucska templomfalán egy mai szemmel humoros kép emlékeztette a bemenőket, mit nem szabad tenni vasárnap. Kis ábrák, áthúzva italospalack, dobókocka, hangszer és félreérthetetlen helyzetben enyelgő férfi és nő.


Pilinszky híres Négysorosában a „Plakátmagányban ázó éjjelek” a magyar irodalom talán legmegrázóbb sora. Esőtől, széltől ide-oda csapkodott szakadozó plakátok között kilátástalan magányba süllyed az ember.


Magyarország ma tele van óriásplakátokkal. Megértem, hogy valós fenyegetésekkel nézünk szembe, de mégsem kellemes, hogy minduntalan emlékeztetik az embert, ki a gonosz, mint a falfirkák, hogy Jocó idióta, és Mariska, hogy is mondjuk, hadilábon áll az erkölccsel.


Kosztolányis, nyárvégi, pipacsbólogatós estéken színes óriásplakátokról álmodok, amelyekről költőink szólítgatnak szelíden, vagy egyszerűen égbe kiáltják, hogy Évám, szeretlek!

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés