A bodosi Budai József Elemi Iskola tanulói számára lehetőség adódott, hogy az október 21-e és 24-e közötti időszakban felejthetetlen táborozásban vegyenek részt a rétyi Nyíres Panzióban.
2019. október 24., 00:042019. október 24., 00:04
A gyermekek számára teljesen díjmentes, négynapos táborozást a Carpe Diem Egyesület szervezte a Kovászna Megyei Tanács társfinanszírozásával és a Baróti Polgármesteri Hivatal támogatásával. Mint az egyesület elnöke, Fejér Lóránt arról beszámolt, a táborban eltöltött idő alatt számos élményben és tevékenységben volt részük a gyerekeknek: természetismerettel egybekötött túrázás a Rétyi Nyírben, séta és játszótéri kikapcsolódás a Rétyi-tó partján, kézműves foglalkozás (bútorfestés) Dóczé Boglárka tanítónő irányításával, különböző labda- és csapatépítő játékok a panzió udvarán, esténként tábortűz körüli közös éneklés és mályvacukor-sütögetés.
A gyermekeket elkísérő két bodosi pedagógus örömét és köszönetét fejezte ki az egyesület képviselői és támogatói iránt, amiért az iskola összes tanulójának megadták ezt a lehetőséget. „Gyermek és felnőtt egyaránt számos élménnyel gazdagabban térhetett haza a táborból, megismervén a környék szépségeit és a táborozásba rejlő közösség-összekovácsoló erőt” – hangoztatták.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!