Születésünktől halálunkig figyelnünk kell a fogaink egészségére

Hogyan őrizzük meg fogaink egészségét egy életen át? – ezt a kérdést járta körbe Lukács Helga-Erika fogorvos a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.

Farkas Áron

2024. április 06., 19:032024. április 06., 19:03

Bevezetőjében az előadó elmondta, tapasztalatai szerint páciensei próbálnak figyelni az egészségükre, reggel és este megmossák a fogukat, de sokan abban a tévhitben élnek, hogy ezzel csupán kinyújtani tudják a szuvasodás megjelenését, és valójában genetikailag beléjük van kódolva fogaik romlása. „Vannak olyan genetikai elváltozások, amelyek következtében a fogazat károsodhat, viszont ez nem általánosan jellemző” – hangsúlyozta. Hozzátette, időskorban gyakran bebarnulnak és elkopnak a fogak, de ez sem jár feltétlenül fogvesztéssel.

Kiemelte, a fogak egészségének megőrzése több szempontból is fontos. Szükség van rájuk a táplálék megrágásához, a megfelelő hangképzéshez, ugyanakkor a rendezett fogazat javítja a megjelenésünket, és ezáltal önbizalmat kölcsönöz a mindennapokban. A szájüregi állapot számos kórral (szív- és érrendszeri problémák, tüdő- és cukorbetegség) összefüggésbe hozható, egy szakember a fogak állapotából is fel tudja fedezni ezeket. A legnyilvánvalóbb előnye a megfelelő fogápolásnak a fájdalom és a kényelmetlenségek elkerülése, azonban az emberek általában csak a fájdalom megjelenése után mennek fogorvoshoz – tette hozzá.

A továbbiakban a szakember a helyes fogápolás lépéseit ismertette, amellyel elkerülhető a fogszuvasodás és a fogkő megjelenése. Mint mondta, használhatunk kézi vagy elektromos fogkefét egyaránt, fontos azonban, hogy puha sörtéjű eszközt válasszunk, ugyanis a kemény sörtéjűek roncsolhatják a fogzománcot, és felsérthetik a fogínyt, ami fogínygyulladáshoz és fogágy-betegség kialakulásához vezethet. „A kemény és közepes erősségű fogkefét az elefántnak sem ajánlanám” – fogalmazott Lukács Helga-Erika.

A megfelelő fogkefe kiválasztása után annak helyes használatát is fontos elsajátítani. Az előadó elmondta, a fogkefét az írószerhez hasonlóan kell kézben tartani, mivel így nem tudunk akkora erőt kifejteni, hogy túldörzsöljük a fogfelszínt, vagy megsértsük a fogínyt. „Ha nem fejtünk ki akkora erőt, akkor valóban nem annyira hatékony a fogtisztítás, ám ezt hosszabb ideig tartó, 4–5 perces mosással tudjuk kompenzálni” – húzta alá.

Mint mondta, bár sok ember előszeretettel használja az előre-hátra, illetve a fel-le irányú dörzsölést, ezek kifejezetten károsak a fogakra és az ínyre. A helyes technika, ha a fogkefét 45 fokos szögben tartjuk és körkörös mozgásokat végzünk a fogak külső, illetve belső felszínén – ismertette a fogorvos, hozzátéve, hogy így sokkal hatékonyabb fogmosást érhetünk el, eltávolítva fogak és az íny közé bekerülő lepedéket is.

Kérdésre válaszolva az előadó kifejtette, nincs jelentősebb különbség a kereskedelemben kapható fogkrémek között hatékonyságuk szempontjából. „Addig, amíg a fogkrém nem tartalmaz semmilyen gyógyszeres hatóanyagot – például fogágy-betegségre vagy fogínygyulladásra –, addig teljesen mindegy, mit választunk” – vélekedett. Hozzátette, elegendő egy borsószemnyi fogkrémet tenni a kefére, a nagyobb mennyiség nem eredményez jobb tisztulást, ugyanakkor hatékony fogfehérítést csak a fogorvos tud végezni.

A fogorvos hangsúlyozta, a fogmosás mellett fontos a fogközök tisztítása is, ami fogselyem segítségével lehetséges. „Fogselyem használata nélkül sajnos semmit nem ér a fogmosás” – emelte ki a szakember, hangsúlyozva, hogy csupán fogkefével nem tudjuk megtisztítani a fogak érintkezésénél található felületeket. Mint mondta, a kereskedelemben ma már kaphatók pálcikára kifeszített fogselymek is, amelyek olcsók, és könnyedén használhatók, így bárki számára elérhetőek.

A szájvizek kapcsán úgy vélekedett, használatuk nem indokolt, de ha mégis szükségét érezzük, akkor alkoholmentest válasszunk, mivel az alkoholos kiszárítja a szájnyálkahártyát, ami szájszárazsághoz vezethet. Hozzátette, a szájvíz nem helyettesíti a fogmosást, mivel csupán a lepedéknek egy kis hányadát tudja eltávolítani.

A megfelelő fogápoláshoz hozzátartozik a rendszeres fogorvosi ellenőrzés is, mivel számos olyan elváltozás megjelenhet a szájüregben, amit házilag nem tudunk kiszúrni. „A fogorvos észre tud venni olyan szuvasodásokat, amelyek nem a fogfelszínen, hanem a fogak érintkezésénél kezdődnek, így megelőzhető egy komolyabb fogbél-gyulladás kialakulása” – hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy az ilyen gondok megelőzése érdekében ajánlott legalább hathavonta ellátogatni a fogorvoshoz, akkor is, ha nincs semmilyen panaszunk.

A fogszuvasodás megelőzésében szerepet játszanak az egészséges étkezési szokások is, ugyanis amit a táplálékkal beviszünk a szervezetünkbe, a szájüregben fellelhető baktériumoknak is táplálékul szolgál. A folyamat során sav képződik, ami kimarja a fogzománc felületét, idővel pedig lyukak kialakulásához vezet – mondta Lukács Helga-Erika.

Érvelése szerint mindenféle táplálék káros kisebb-nagyobb mértékben a fogakra, különösen a savas ételek, de étkezés után mégsem ajánlott az azonnali fogmosás. „Ha táplálkozás után várunk legalább fél órát, a fogzománcba visszaépülnek a keménységéért felelős ásványi sók, és nyugodtan letisztíthatjuk a lepedéket – emelte ki.

Hangsúlyozta a megfelelő mennyiségű víz fogyasztásának fontosságát is. Elhangzott, a csapvíz jelentős mennyiségű fluoridot tartalmaz, ami nagyon hasznos a fogzománcnak, ugyanakkor hozzájárul ahhoz is, hogy a szájüreg ne száradjon ki. „A nyál folyamatosan átmosásban tartja a szájüreget, és bár nem helyettesíti a fogmosást, egy részét a lepedéken folyamatosan lemossa, kitisztítja a szájüregből. Ha nem iszunk elég vizet, a szervezetünk dehidratáltságba kerül, leáll a nyártermelés, kiszárad a szánk, ami szuvasodáshoz vezet” – magyarázta.

Az előadó a dohányzás kapcsán elmondta, a cigarettafüst amellett, hogy elszínezi a fogakat, szintén hozzájárul a szájszárazság kialakulásához, ugyanakkor foghúzás esetén a dohányzás miatt legyengült immunrendszer miatt a sebek is nehezebben gyógyulnak. A túl kemény rágógumi szintén káros lehet, elsősorban fogfájást és állkapocs-ízületi problémákat okozhat, a cukormentes rágó azonban nagyon jó hatással van a fogak tisztulására, ugyanis beindítja a nyáltermelést.

A szakember felhívta a figyelmet a terhesség előtti és alatti fogápolás jelentőségére is. Mint mondta, a terhességre való felkészülés során a nőgyógyász és a családorvos mellett ajánlott ellátogatni a fogorvoshoz is, és szükség esetén rendbe hozatni a problémás fogakat. Várandósság idején ugyanis nem minden esetben adható érzéstelenítő, így egy rossz fog kezelése vagy kihúzása rendkívül fájdalmas lehet, ugyanakkor a magzat is veszélybe kerülhet. „Ha hanyagolom, szuvas fogakkal, fájdalom közepette jelenek meg a fogorvosnál, fenntartok a szervezetemben egy olyan gyulladást, ami a méhlepényen keresztül elérheti a magzatot, és genetikai problémákhoz, koraszüléshez, alacsony súllyal születéshez vezethet” – figyelmeztetett.

Végezetül elmondta, a fogmosást már kisbaba korban, az első fog megjelenésétől kezdődően el kell kezdeni, és tévhit az, hogy a tejfogakat nem kell kezelni, mert úgyis kihullnak. „A tejfogakat kezeljük, egyrészt azért, hogy megóvjuk a gyereket a fogszuvasodás okozta fájdalomtól, másrészt a fogak lecserélődése 12–13 éves korra lezárul, vagyis addig nem lehet szó fogszabályozásról” – magyarázta Lukács Helga-Erika, majd az előadás végén a közönség kérdéseire válaszolt.

Fotó: Zöld Nap Egyesület

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés