Szűk két év alatt több mint hétezer látogató

A miklósvári Kálnoky-kastélyban a Kálnoky Alapítvány 2018. december 31-én véglegesítette az általa működtetett Erdélyi Élet Múzeuma látogatási rendszerének fejlesztését.

Böjte Ferenc

2019. január 31., 00:132019. január 31., 00:13

A pályázat általános célkitűzése a miklósvári Kálnoky-kastélyban működő Erdélyi Élet Múzeuma látogatási élményének fejlesztése volt fejhallgatós (vezeték nélküli) tárlatvezetői rendszer beüzemelése révén. Kivitelezése során 10 darab fejhallgatós készüléket sikerült megvásárolni, amely lehetővé teszi, hogy a látogatók többnyelvű – magyar, angol, román tárlatvezetésen vegyenek úgy részt, hogy a saját látogatási ritmusukban ismerkedhetnek meg az Erdélyi Élet Múzeumával.

„A Bethlen Gábor Alap által nyújtott támogatás értéke 500 ezer forint, a pályázat kivitelezési időtartama hét hónap volt. Az Erdélyi Élet Múzeuma 2017 májusától működik a felújított miklósvári Kálnoky-kastélyban, azt az elmúlt 20 hónapban több mint 7000 látogató kereste fel” – áll az alapítvány közleményében.

Mint ismeretes, a miklósvári Kálnoky-kastélyt, két évig tartó felújítási munkálatok után, 2017 tavaszán nyitották meg a nagyközönség előtt, a benne berendezett múzeum mellett a látványos kastélyudvar is számos érdeklődőt csalogat, Erdővidék turisztikai palettáját bővítve. A kapun belépve évszázados fák által övezett sétányon jutunk a kastélyhoz, ám még mielőtt abba belépnénk, megragadja a figyelmünket az épület mellett található halastó, közepén egy filagóriával, melyeket úgyszintén korabeli feljegyzések alapján építettek újjá, emelve általuk is a kastélyudvar látványosságát. A tavat muszáj körbesétálni, hangulata a letűnt századokat idézi!

A kastély legimpozánsabb belső terme a Nagypalota, mely valamikor ebédlőként és díszteremként szolgált, ma korhűen berendezve várja a vendégeket, akárcsak az Asszony házának nevezett terem is. Az Erdélyi Élet Múzeumát látogatóknak részletes magyarázattal szolgál a tárlatvezető, akitől a régi főúri élet használati tárgyairól is sok érdekességet meg lehet tudni. Érdemes tehát felkeresni a miklósvári Kálnoky-kastélyt és a benne található múzeumot, mert olyan szellemi értékekkel gazdagodunk, melyekkel máshol aligha találkoznánk.

Erdővidékért tett munkássága elismeréseképpen Kálnoky Tibor grófot, a Kálnoky Alapítvány létrehozóját már 2017 őszén az Erdővidék Kultúrájáért-díjjal tüntette ki a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, a látogatók érdekében tett újabb fejlesztés pedig bizonyítja, hogy az alapítvány Erdővidékért, értékeinkért dolgozik azóta is.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés