Talán a szervezők sem számítottak akkora érdeklődésre, amekkorának végül a 18. alkalommal megszervezett Székelyföldi Kolbászfesztivál örvendett, legalábbis a zabolai Mikes-kastély mellett húzódó úton parkoló autók hosszú sora erre utalt.
2023. november 25., 18:532023. november 25., 18:53
A november 25-i kolbászparádéra tizenhat csapat jelentkezett ugyan, de végül tizenhárom mérte össze gasztronómiai felkészültségét. Illetve nem csak azt, hiszen a háromtagú zsűri a kolbászok íze, állaga mellett az asztaldíszítést, no de még a versenyzők modorát is értékelte – így egyik különdíj például a legvidámabb csapatnak szólt.
A szervezők ígérete szerint jókedvben sem volt hiány, kolbászt, továbbá kürtőskalácsot, meg egyéb finomságokat az is kóstolhatott a kastély udvarán sorakozó lacikonyháknál, aki nem versenyezni érkezett. És a langyosnak egyáltalán nem nevezhető időjárás ellenére szemlélődőből sem volt hiány!
A békéscsabai Kolbász Klubtól érkező Korim Pálné Vali, továbbá Könczei Csaba háromszéki parlamenti képviselő és Kovács Ödön megyemenedzser alkotta bírálóbizottságnak nem volt könnyű dolga, amit az is jelez, hogy harmadik díjat illetően nem tudtak dűlőre jutni, ezért végül salamoni ítélettel két csapat is felállhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára: a kovásznai Pokolsár Egyesület és a Mesterkonya; ők díjuk fejében vadasparkba látogathatnak, illetve teadélutánnal tetőzött hintózáspn vehetnek részt a Gróf Mikes Ménes fogatával.
A második helyezett, sepsiszentgyörgyi Tribeles Töltögetők nyereményét eredetileg egy öt személynek szóló vacsora képezte a kastély vendéglőjében, amit ott nyomban kiegészítettek még három fővel, hogy a kibicek se maradjanak éhen. A fődíjat a Szabadtűzi Lovagrend szörcsei különítménye érdemelte ki, ami egyben azt is jelenti, hogy ők képviselhetik Székelyföldet a következő, sorban 27. Csabai Kolbászfesztiválon.
Kovács Ödön lapunknak nyilatkozva sikeresnek értékelte a 18. parádét. „A kolbászok minősége 50–60 csapat részvétele esetén sem szokott jobb lenni – fogalmazott. – Legalább négy-öt olyan versenyterméket kóstolhattunk, amelyek valósággal zavarba hozták a zsűrit, ezért is kellett két harmadik díjat kiosztanunk. Ami pedig az asztaldíszítést illeti, úgy vélem, ezen a téren felülmúltuk a Csabai Kolbászfesztivál színvonalát. Az emberek lélekkel jöttek, élvezték, amit csináltak, és remek munkát végeztek” – fogalmazott.
Úgy vélte, a helyszínváltás bevált (a zabolai Mikes-kastély első ízben vállalta a házigazda szerepét), és akkor is megfelel, ha jövőben kétszer ennyi csapat érkezik. Márpedig lesz folytatás, ebben biztosak lehetünk!
Különdíjak:
SKODAsok – legmobilisabb csapat
Jó Komák – a legzöldebb csapat
ARO Palace – legpedánsabb csapat
BOSS-ik – legvidámabb csapat
Zabola önkormányzata – legjobb helyi ízvilágú kolbász
Nagyborosnyói RMDSZ – a leggyorsabb csapat
Szak Ászok – legszakszerűbb csapat
Sára konyhája – leghagyományosabb csapat
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!