Kolozsvár után immár Sepsiszentgyörgyön is szobor őrzi és hirdeti Dávid Ferenc (1520 k. – 1579), az egyetlen magyar alapítású egyház létrehozója és első püspöke emlékét és szellemiségét, mintegy bizonyságul, hogy a tiszta szándékot, valamint igaz gondolatokat nem lehet sem acélból kovácsolt, sem dogmákból merevített rácsok mögé zárni, mert azok Isten ajándékai.
2019. szeptember 23., 00:022019. szeptember 23., 00:02
Az avatást megelőző ünnepi istentiszteleten a katolikus egyház kivételével résztvevő történelmi magyar egyházak képviselői mellett világi méltóságok is jelen voltak. Arról az emberről emlékezünk meg most, „aki a Bibliát tekintette az ítélet legfőbb alapjának, aki tudta, hogy a világosság az igazság” – fogalmazott az ima elhangzása előtt Péterfi Ágnes, a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség segédlelkésze.
Kovács István, az egyházközség lelkésze fundamentumot letevő, a Jézus Krisztus által hirdetett alapra építő embernek nevezte Dávid Ferencet. Egy olyan reformernek, aki a Szentírásban lefektetett igazságok érvényesítéséért folytatott küzdelmében követőivel együtt kigyöngyözte és írásba foglalta, a tordai országgyűlés pedig a világon elsőként törvénybe iktatta a vallásszabadsághoz való jogot. Nekik és a hozzájuk hasonlóknak köszönhetjük, hogy a történelem malomkövei között árva búzaszemként őrlődve is megmaradtunk, mert velük együtt hittük, hogy küldetése van a létezésünknek. És ezt a hitet megőrizve továbbra is bizakodjunk, mert „Isten a jövőt végtelennek álmodta meg a mi nemzetünk számára is” – jelentette ki alkalmi beszédében.
Dávid Ferenc reformeri és alkotó, közösségteremtő, valamint formáló nagysága előtt leginkább úgy adózhatunk, ha körömszakadtáig védjük a szabadságunkat, hiszen amint azt őseink is vallották, élni csak szabadon érdemes – hangsúlyozta a köszöntések sorát megnyitó Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A kormánya üzenetét közvetítő Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete szerint: a vallásszabadság négy és fél évszázada Erdélyben megszületett törvénye elévülhetetlen értéke ennek a földnek. Éppen ezért meg kell őrizni Dávid Ferenc szellemiségét, és példáját ma is követni kell, ugyanis a szabadságra és igazságra való törekvés a közösségek megmaradásának és megerősödésének egyetlen záloga.
Dávid Ferenc sepsiszentgyörgyi szobra „összhatásában a felszólalás előtti csendben várakozó, megbízható önuralommal rendelkező szónok alakját ábrázolja” – mutatott rá a vallásújító alakját és egyéniségét bronzba álmodó Harmath István szobrászművész. Végezetül Gazdag Géza, a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség gondnoka emelkedett szóra, aki a hitben való helytállás, a munkában és értékteremtésben való kitartás négy és fél évszázadának egyik eredménye és dicséreteként értékelte a szoborállítást.
Istentisztelet után a tömeg Dávid Ferencnek az Erzsébet parkban felállított, egészalakos szobrához vonult, amelyet Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Antal Árpád András polgármester leplezett le. A nem mindennapi ünnepség emelkedett hangulatához a megyeszékhely Karácsony Gabriella karmester által dirigált, Kriza János Unitárius Vegyesdalárdájának szereplése, valamint Szőcs Botond zongoraművész szenvedélyes játéka is hangsúlyosan hozzájárult. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!