
Az idei esztendő elsődleges célja az, hogy a Kárpát-medence magyarsága megerősödjön - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Nagyváradon.
2019. január 13., 15:342019. január 13., 15:34
Szili Katalin kifejtette: a magyarság és a Kárpát-medence megerősödése a szomszédos államok számára is jó, emellett Európa új igazodási pontjává válhat a térség.
A székelyföldi autonómiatörekvések mellett a szórvány megvédése is fontos feladat, ezért minden magyar közösséget és embertársat segíteni kell. Ezt szolgálták a nemzetpolitika keretében az elmúlt nyolc évben meghozott intézkedések is - tette hozzá.
Szili Katalin szerint az idei első fél évben, amikor Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, Bukarest politikai innovációval állhatna elő, hiszen ha valóban európai, akkor elismerhetné államalkotó tényezőként a romániai magyarságot, és önrendelkezést biztosíthatna számára. Mint mondta, Európában is számos példa van már az autonómiára, emellett az önrendelkezés azért is támogatandó, mert ha a közösségek erősek, akkor az államok is erősek lesznek - mondta.
Szili Katalin bírálta Európát amiatt, hogy hallgat az őshonos nemzeti kisebbségekről, és nem akarja megkülönböztetni őket a bevándorlóktól. Kiemelte, az idei év fontos eseménye lesz az európai parlamenti választás, amelyen világosan különbséget kell tenni a nemzetek Európáját akaró, illetve a bevándorlást támogató politikusok között. Mint mondta, ez utóbbiak a globális világban feloldódó Európát akarnak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az idei évben több évforduló lesz. Így például harminc éve kezdődött a temesvári kommunistaellenes felkelés, amelyet Tőkés László református lelkész indított el, és amire az egész világ felfigyelt. Mint mondta: Tőkés László nem csak a magyarok, hanem a románok számára is a szabadságot jelentette, neve összefonódott a szabadsággal.
Emlékeztetett, hogy az idén lesz a 15 éves évfordulója a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról tartott népszavazásnak is, amikor "a magyarországi balliberális közösség kiszolgáltatta a határon túli magyar közösséget a társadalom gúnyának". Úgy vélte, ezért a "szégyenteljes" dologért nap mint nap bocsánatot kell kérni. Hozzátette: az elmúlt nyolc év nemzetpolitikájának köszönhetően azonban ma már a nemzet valódi közösségként jelenik meg.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!